A célka sok alapanyaghoz passzol, ilyen a burgonya is. A kettő párosításából készül ez a gyönyörű színű krémleves. Gyors, ízletes, és a ránk váró hideg estéken tökéletes vacsora.
Hozzávalók:
1 evőkanál olívaolaj
50 dkg burgonya
1 póréhagyma
4 kiskanál liszt
7 dl csirkealaplé
0,5 kiskanál szárított bazsalikom
0,5 kiskanál szárított csombor
0,5 kiskanál szárított tárkony
30 dkg főtt cékla
1,5 dl tejszín
Elkészítés:
A felkockázott krumplit és a karikára vágott pórét forró olajban kb. 3 percig pároljuk. Hozzákeverjük a lisztet, majd lassan hozzáöntjük az alaplét, és megszórjuk a zöld fűszerekkel. Egyet forralunk rajta, majd lassú tűzön, fedő alatt addig főzzük, míg a krumpli meg nem puhul. Ekkor hozzáadjuk a főtt céklát, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt levest két részletben botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és összemelegítjük.