Hozzávalók:

21 dkg zöldspárga

6 tojás

4 evőkanál tejszínfél

teáskanál só

1 kávéskanál bors

1 teáskanál olaj

1 evőkanál vaj

3 dkg mozzarella

1 evőkanál újhagyma zöldje (díszítésnek)

Elkészítés:

A spárgákat megtisztítjuk, megtörjük, csak a csúcsáig tartó felét használjuk. Kis darabokra vágjuk, a mozzarellát pedig lereszeljük.

A tojásokat megmossuk, feltörjük, hozzákeverjük a tejszínt, majd sózzuk, borsozzuk, és jó alaposan felverjük. Picit félretesszük pihenni.

Olajat öntünk egy serpenyőben, alacsony lángon melegítjük, majd hozzáadjuk a vajat, és megvárjuk, amíg felmelegszik. Rádobjuk a spárgákat, körülbelül fél percig pirítjuk, majd gyorsan kiszedjük, és félretesszük.

Ezután a zsiradékra öntjük a tojásos keveréket, egy percig hagyjuk sülni, és közben nem nyúlunk hozzá.

A felét megszórjuk a sajttal és a spárgával, majd félbehagyjuk. Elzárjuk alatta a tüzet, és hagyjuk, amíg a mozzarella elolvad.

Cikkekre vágva, a felkarikázott újhagymával megszórva tálaljuk.