Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Napsugár Anna: Gyerekkorom óta imádtam besegíteni a konyhában

Napsugár Anna 45 éves, szakvizsgázott plus size modell, fotóriporter, sportmasszőr, amatőr Margitos színész, nevéhez fűződik, hogy hivatalos jeltáncművészeti ág született általa Magyarországon, amit Anna 30 éve épít gyógyterápiás jelleggel. Számos táncversenyen első helyen végzett jeltánc bajnok, emellett énekművész. Anna legnagyobb énekesi elismerése első siket művészként: 2012-ben első díjat nyert a „Honoratus Kodály Zoltán – Kodály szellemisége a Kárpát medencében” Nemzetiségi Összművészeti Fesztiválon a Drága édesanyám című dalával. Kétszeres platinalemezes dalszerző, 2 saját dalszerzeményével. A Recept&Rejtvény magazinnak mesélt munkásságáról, terveiről, és nem utolsó sorban a gasztronómiához fűződő „viszonyáról”.

– Úgy tudom, szeretsz főzni. Hogyan sajátítottad el a főzőtudományodat?

– Gyermekkorom óta imádtam figyelni és besegíteni a konyhában egykori vendéglátós édesapámnak, édesanyukámnak és nagymaminak az egykori Lovasberényi telken. Saját termesztett gyümölcseinkkel és zöldségeinkkel a Velencei-tóból kifogott halakkal csodák készülhetnek bográcson a természet lágy ölén. Gyermekkori barátaim mondták, ízletesen főzök, legyek szakács. Mivel fiatal korom óta súlyproblémákkal is küzdök, emiatt féltem ezt a hivatást bevállalni. A finom étel fejleszti a figyelem tartósságát, a vizuális és a verbális emlékezőkészséget, serkenti az észlelési folyamatokat, a hallást és a látást, szerepet játszik a gondolatritmusok kialakulásában. Nagyon fontos volt, hogy a Tűzpiros paprika saját dalommal megmutassam a világnak, mit jelent nekem ez a fűszer, a Napsugár konyha ízvilág és díszítések számára második legfontosabb alapanyaga, anélkül nincs magyaros étel. Ezen felül fájdalom és lélekcsillapító hatásai is bizonyítottak.

– Feleség vagy. Szereted meglepni a férjed egy-egy finom étellel?

– Aki érzékeny – mint mi -, azt épp a lelkén és hasán keresztül lehet boldoggá tenni, de a gyógyulása is a lelkén keresztül történhet szeretettel. Most éli reneszánszát a szeretet. Minden beteg embert a szeretettel, a törődéssel, az odafigyeléssel, a megértéssel, a segítségnyújtással és a főzéssel lehet boldoggá tenni. Egy biztos, a sok pénz nem boldogít, de nagy kincs, jó, ha van és meg tudunk élni belőle, finom és egészséges ételekből főzhetünk. Minden áldott nap egy meleg ételt teszek az asztalra, mert a férjem nem nagyétkű. Együtt is szoktunk főzni, segítünk egymás tudományában, ízvilágunk színesítésében.

– Mit jelent számodra a főzés?

– A főzés számomra egy vizuálisan elképzelt alkotás valóságos formájába öntése. Miután 5 évig vezettem egy fagylaltozót, Pusztaszabolcs minden lakója dicsérte fagylaltunkat, megfordult a fejemben, hogy mégis elvégzem a szakács iskolát, de sajnos lerobbantam egy munkahelyi balesetben, gerincsérvvel műtöttek, már öt operáción átestem, sajnos nem tudok hosszan a konyhában állni, ezért fel kellett adnom álmomat, hogy séf legyek. Kisebb konyhai művészeti alkotási versenyeken, díszítőversenyeken jól szerepeltem.

– Közeledik a karácsony. A tradicionális menü kerül ilyenkor az ünnepi asztalra? Vagy esetleg van saját, jól bevált ételeitek?

– Karácsony számunkra imádás minden tekintetben, a szeretet ünnepe a hasunkon keresztül. Olyankor édesanyámnál vagyunk, nála főzünk, sütünk. Nálunk általában halászlé, rántott hal, majonézes krumpli, vörösboros párolt rák céklaszirommal, körteágyon rizzsel, sós, édes, sajtos sütik, diós-mákos kosárkákkal kiegészítve, rengeteg aszalt gyümölccsel, gyümölcssalátával és a kihagyhatatlan fokhagymás sertés, marhás, gyümölcskocsonyával szerepel a menüben.

– Közösségi oldaladon gyakran látni, hogy édesanyáddal is fakanalat szoktál ragadni. Milyen a kapcsolatotok?

– Édesanyám, Rusz Éva az egyetlen, aki nélkül nem tudok létezni. Nekem muszáj hetente kétszer-háromszor átmenni, ruhát tervezni, alkotni, beszélgetni, főzni, sütni, régebben táncolni, és szeretni, de nagyon. Nagyon hálás vagyok, hogy minden utamat, amit éppen kitaláltam, terveztem, alkottam, legyen az sport vagy művészeti zenei alkotások, segített benne. Erről is szól a Drága édesanyám dalom, melyet neki és az összes édesanyukának írtam hálám jeléül.

– Rengeteg mindennel foglalkozol. Szakvizsgázott plus size modell, fotóriporter, sportmasszőr, amatőr Margitos színész és énekesnő vagy.

– Legfontosabb küldetésem: hogy együtt döntsük le a falakat a jeltánc útján, amelyeket pár egészséges és fogyatékossággal élő sorstársaim maguk köré építettek, hogy ők is kitörhessenek a bezártság, a magányosság birodalmából! Örökmozgó energia bomba, kisgyerek voltam, mindent ki akartam próbálni. A Szeretet és könnyűzene vett körül mindig, így legerősebben a zene világa vonzott. De mire leérettségiztem, már jelnyelven is kommunikáltam, mert a siketek osztályában így értettük meg jobban egymást. Arra szerencsére mindig tudatosan figyeltem, hogy ne felejtsem el a hangokkal való beszédet. A fogyatékosságról a szüleimnek is köszönhetően sosem vettem tudomást. Nem gondoltam, hogy később bármilyen tudás megszerzésében akadályozhat. Gyermekként a balettintézetbe is felvételiztem, ahová nem vettek fel. Viszont a sport mindig része volt az életemnek. Kerékpároztam, úsztam, műugrottam, végül a küzdősportokban találtam önmagamra. Barnaöves aikidó, és narancssárgaöves dju-juit-su harcos lettem. Ez tartást, bátorságot adott, amire szüksége is volt, mert a középiskolában sokat bántottak, kiközösítettek. Az idő során gyógymasszőri képesítést szereztem imádok foglalkozni lélek és test gyógyítással, voltam nyomdai fotós, informatikusképzéseken vettem részt, hivatalosan is molett fotómodell lettem, amit a mai napig nagy örömmel csinálok.

– Dolgoztál már együtt Pitti Katalinnal is. Hogyan találkoztatok?

– Csongrádi Kata önálló estjén léptem fel a Ne add fel című dallal, jeltánccal, és az Azért vannak a jó barátok című dallal, énekes jeltánccal, akkor mondta a fellépés után Pitti Katalin, hogy nem szeretnék-e hozzá járni, fejlődni. Ez 6 éve volt, ő azóta az énektanárom, teljesen új tanítói módszert hozott létre, hogy siketen megtaníthasson énekelni, megtaníthassa a dalok a zenei hangok világát felépítette a zenei hangzás világomat, így megtaláltam önmagam altban is és szopránban is, egy évben négy-öt alkalommal együtt lépünk fel. Két közös dalunk is született az elmúlt időszakban.

– Nemrég kétszeres platinalemezes lettél saját daloddal? Mióta foglalkozol a zeneszerzéssel, énekléssel?

– Saját dalok komponálásába kezdtem, és amikor olyan hatások értek az életemben, hogy már csak a versek megírása nyugtatott meg, akkor álltam át dalszövegírásra. Ebbe tudtam kifejezni az érzéseimet. Sajnos minden embert ér valamiféle veszteség az élete során. Tanácsolom mindenkinek, ilyenkor fogjon bele valamilyen művészeti ágba, és ez teljesen átsegíti a nehéz időszakon. Ez a dal is akkor készült, mikor nagyon beteg lett férjem és a szerelmem erejét szerettem volna dalomon keresztül átadni neki. A közönség szeretetének elismerése is volt a Maradj itt velem dalszerzeményem, ami a szerelemről boldog házasságomról szól, mindenki szeretetéről, ami a Sztárlimonádé mellékleteként lett platinalemez, ami megerősített a hitemben, hogy szép és értékes, amit alkottam. Idén pedig a Tűzpiros paprika saját dalszerzeményem lett aranylemez, ami számomra újabb fejezet, mert folytatnom kell ezt az utat, szereti a közönségem a jeltánccal tűzdelt dalaimat.

– Első siket művészként: 2012-ben első díjat nyertél a „Honoratus Kodály Zoltán – Kodály szellemisége a Kárpát medencében” Nemzetiségi Összművészeti Fesztiválon a Drága édesanyám című daloddal. A platinalemezek mellett ezt a díj mit jelent számodra?

– Életem első énekesi elismerése, a szívem csücske ez a díj. Napsugár Anna zenei jeltánc bajnokcsapatom kísérte jeltánccal élő előadásban elénekelt dalomat, vastapsot kaptunk, sírt a közönség. Csak a szeretetben hiszek, az vezérel engem minden úton, az ad erőt minden pillanatban, amit adok, azt vissza is kapom. A zene gyógyítja a lelket. A csodálatos zeneszerző Kaszás Péter (Máté Péter egykori zeneszerzője) zenésíti meg dalszövegeimet közös munkával. Olyan hangzás világot próbálunk bemutatni, hogy majdnem minden zenei műfaj képviselve van. Így megpróbálom közvetíteni a zenei értékemet és tehetségemet a magyar társadalom felé.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve.

– Szponzort keresek legnagyobb álmomhoz, szeretném, ha a Sztár Limonádé magazin által megjelenne Napsugár Anna-Kaszás Péter: Soha ne mondd, hogy soha cd, hogy minden magyar faluba városba eljuthasson. 2021-ben nagy szeretettel várom Gothár Péter: Hét kis véletlen mozifilmjét, amiben életemben először énekeltem zene nélkül kamerák előtt, és Mosolyka: Majd helyett most mozifilmjét. Mindkettőben statisztáltam örök emlék marad. Szeretném Kaszás Bencével a Csendes Flamenco dalom klipjét elkészíteni, majd a Te is lehetsz James Bond dalom klipjét megvalósítani, annak a megálmodásán is dolgozom. Most jelen pillanatban boldog vagyok, mert van egy csodálatos férjem, aki segít tűzön vízen át építeni a jeltáncművészetet és a zenei munkásságomat, de nagy álmom őt meggyógyítatni, hogy még 40 évig szerelemben ragyoghassunk.