Jessy fiatal korában hagyta el a szülői házat, főként a kényszer vitte rá, hogy elsajátítsa a főzés tudományát. Ma már vannak specialitásai, és örömmel csillogtatja meg ezt az oldalát is egy-egy baráti összejövetel alkalmával. A Recept&Rejtvény magazinnak mesélt a gasztronómiához fűződő „kapcsolatáról”, és egyik kedvenc, marhahúsból készült ételének receptjét is örömmel osztotta meg olvasóinkkal., és egy különleges, a szívéhez közel álló helyszínt választott a főzés és az interjú helyszínéül.
– Mára a kedvenc helyeddé vált a Piroska Vendéglő. Hogy vezetett oda az utad?
– Kedves barátom és kollégám, Gyémánt Valentin által kerültem kapcsolatba az étterem tulajdonosával, aki abból a célból keresett meg, hogy szeretne egy bulit csinálni velem. A Piroska Vendéglőbe beszéltük meg a találkozót, azelőtt bevallom őszintén, soha nem jártam ott. Ahogy beléptem az étterembe, azonnal megfogott a hely miliője, a hangulata. A mai divatos, látványos, túldíszített éttermek nem tudnak olyan hatással lenni rám, mint egy tradicionális vendéglő. Nekem sokkal fontosabb a hely lelkisége, itt pedig tetszett, hogy benne volt a 40-50 éves múltja, a szellemében pedig, hogy már rengeteg ember megfordult. Annyira megával ragadott az egész látvány, és nem utolsó sorban az ételek, hogy azóta rendszeresen megfordulok a Damjanich utcában, amikor csak tehetem.
– Azóta összebarátkoztál az étteremtulajdonossal, Bogár Imrével?
– Már az első alkalommal kialakult egy szimpátia közöttünk. Minden egyes találkozással többet beszélgettünk, rájöttünk, hogy számos közös pontunk van, ilyen a zene és az autók is. A férfiember elég hamar megtalálja a közös hangot férfitársával. (nevet) Iminek van egy szabadtéri helyszíne, mellyel komoly terveink voltak. Idén nyáron, júliusban szerettünk volna ott megrendezni egy bulit a Tutti buli legnagyobb előadóival, hatalmas színpaddal, szabadtéren, egy igazi nagy fesztivált csináltunk volna, de sajnos a koronavírus-járvány keresztbe húzta a számításainkat.
– Gondolom a főzés is gyakori téma közöttetek, hiszen te is igen jól feltalálod magad a konyhában.
– Igen, pontosan így jött az ötlet is, hogy a Piroska Vendéglőben készítem el az olvasóknak az egyik kedvenc receptemet. Mondhatni bejáratos vagyok az étterem konyhájára, a sok ott töltött idő után könnyen feltalálom magam, és ez picit sincs Imi ellenére. Nem kellett sokat gondolkodnom, milyen ételt készítsek, hiszen a marhahús az egyik kedvenc alapanyagom, így marhalábszár pörköltöt főztem. Húslevest is gyakran készítek belőle, hajlandó vagyok akár 6 órán át lassan, pötyögtetve kivárni a végeredményt. Többször előfordul, hogy mielőtt fellépésre indulok, felrakom a tűzhelyre, majd mire 6-8 óra múlva hazaérek, pont elkészül az étel. Belengi az illata a házat, és ilyenkor, még ha éjszaka is van, nagyon nehéz megállni, hogy ne egyek meg belőle egy tányérral. (nevet) A sülteket is nagyon szeretem készíteni, minden szerénységgel elmondhatom, hogy ezek a specialitásaim. Bonyolultabb ételekhez nem szívesen fogok, a klasszikus konyhát szeretem.
– Mitől válnak az ételeid Jessysé, amiből felismerhető a család és a barátok számára, hogy te készítetted?
– Általában a vendégek mindig érdeklődnek, hogyan készítettem el az ételt. Örömmel osztom meg velük a részleteket, szeretek kiemelni egy-egy momentumot a főzésből, és a végeredménnyel mindig nagy sikert aratok. A fűszerezéstől válik az enyémmé egy étel, mert többször mondták már a barátok, hogy felismerik a főztömet. Erőteljesek az ízek, minden érződik külön-külön is. Szeretem megadni a módját, és szívesen használok a konyhámban sok hagymát, paprikát, paradicsomot, és az alapfűszereket. Én a klasszikus, régi, hagyományos, egyszerű ételeket szeretem főzni és kínálni. Szeretném én is tovább vinni azt a vonalat, amit a nagyszüleink képviseltek.
– Mire emlékszel gyermekkorodból, milyen szerepe volt az ételnek?
– Máig bennem élnek az emlékek, hiszen minden vasárnap ugyanazt csináltuk. Reggel elmentünk a családdal a templomba, majd hazamentünk, leültünk mindnyájan az asztalhoz, húslevest és sülteket tálalt fel édesanyám. Nagyon szigorú szabály szerint ment, ilyenkor nem lehetett másfelé figyelni, kizárólag az ételre és a családra. Szent és sérthetetlen volt a vasárnapi ebéd. Szomorúan látom, hogy a mai világban eltűnt az emberek életéből. Legalábbis erre enged következtetni, amit a minap észleltem. Egy nagyobb bevásárlóközpontnál jártuk vasárnap a párommal, Alidával, egy kisállat börzéről tartottunk hazafelé. Meg akartunk állni, azonban a hatalmas parkolóban egyetlen szabad helyet sem találtunk, mindezt ebédidőben. Eszembe jutott, hova lettek a meghitt hétvégi ebédek.
– A rajongóid, és akik követik a pályádat, pontosan tudják, nagyon korán kerültél ki a családi fészekből. Kényszerből tanultál meg főzni, vagy még otthon, édesanyádtól, nagymamádtól lested el az alapokat?
– Kisfiúként nem különösebben érdekelt a főzés. Inkább, amikor magamról kellett gondoskodni, akkor kezdtem el egy-egy egyszerűbb ételt elkészíteni. Később nagy szerencsém volt az Oázis Wellnesspark tulajdonos nénijével, sokat beszélgettünk együtt a főzésről, tulajdonképpen nagyon sok mindent ő tanított meg nekem. Ha el is akadtam, mindig hozzá fordultam, mert sajnos nem tudtam édesanyámtól segítségért kérni, akkoriban még nem volt ilyen könnyű a kommunikálás. Lépésről lépésre, időnként telefonos segítséget igénybe véve haladtam előre, és megtanultam az alapokat. Később ezt fejlesztettem, ahogy szokták mondani, gyakorlat teszi a mestert, és is egyre jobban feltaláltam magam és bátrabb lettem a konyhában.
– Pároddal, ha időtök engedi, szerettek utazni. Sőt vannak kedvenc helyeitek is. Egy-egy külföldi nyaralás alkalmával a gasztronómiát is szeretitek felfedezni az adott országban?
– Bárhol járunk a világban, mindig azokat a helyeket keressük, ahol kevés turista fordul meg. Mi szeretjük az egyszerűséget, ha egy étterem emberibb, és mindig az ilyen felfedezéseink alkalmával esszük a legfinomabbakat. Horvátország is nagy kedvencünk, soha nem a tengerparti étkezdéket látogatjuk, hanem a város szívében keressük a tökéletes vendéglőt, a turisták által kevésbé látogatott helyeken, ahol inkább már a helyi lakosság étkezik. Sosem csalódtunk még.
– Szerettek étterembe járni, a karantén idejében azonban erre sem volt nagyon lehetőség. Gondolom, többet tevékenykedtél otthon a konyhában.
– Valóban nem jártunk étterembe, de örömmel főztem otthon. Nagyon szeretek főzés közben finom bort iszogatni, nekem valahogy a kettő hangulata egy olyan nyugalmad ad, amit szinte más nem. A bor is a gasztronómia része, szívesen nassolunk sajttálakat különböző gyümölcsökkel. Piacon szoktunk beszerezni a jobbnál jobb, házi sajtokat is, bártan kóstoljuk meg az újdonságokat.
– Továbbra sincsenek koncertek, de a rendszeres, saját bulijaidat megtartod. Október második felében volt hosszú idő után a következő.
– Márciusban volt az utolsó bulim, és most is vegyes érzésekkel vágtam a megszervezésébe. Először nem akartam megcsinálni, mert azt gondoltam, hogy nem fognak az emberek eljönni. Mindenki fél, sokan keveset mernek kimozdulni otthonról. Ahogy teltek a hónapok, egyre többen kérdezték tőlem, hogy mikor tartom meg a következő Jessy bulimat. Mindegyik nagyon jól sikerült, ez is. Teltház volt, mindenki végig táncolta még annak ellenére is, hogy a koronavírus korlátozásai miatt sokkal hamarabb kezdtük és fejeztük be, mint azt a normális időszakban. Öt kollégámat hívtam meg, hogy színesítsék a műsoromat, ők is énekeltek húsz-húsz percet, szenzációsan sikerült. Szemmel láthatóan ki vannak éhezve az emberek a szórakozásra, a bulira, a zenére, mint ahogy én is, hiszen jó ideje nem állhattam színpadon, jól esett énekelni.
