Kaly ugyan Erdélyben él, de ma már egyre nagyobb a népszerűsége Magyarországon is. Mint ahogy a karrierjében sem, úgy az ételek tekintetében sem tudna választani a két gasztronómia közül. Főzni szeret, ám mint mondja, szeretné majd jobban elsajátítani ezt a tudományt is. Próbálkozik, kisebb-nagyobb sikerrel, ám ha megakad, segítséget mindig akad, telefon formájában édesanyja vagy párja személyében.

Mikor és kitől tanultál meg főzni?

– Az az igazság, nem állítom, hogy egy igazi konyhatündér lennék, de amennyit tőlem telik, azért próbálkozom a főzéssel, persze kisebb és nagyobb sikerrel. Persze szeretném majd jobban elsajátítani. Az eddig megszerzett „tudományomat” sokaknak köszönhetek, ugyanis csakúgy segített ebben az édesanyám és a párom is. Amikor időm engedi, és neki állok alkotni a konyhában, és úgy alakul, hogy egy pontnál elakadok – bevallom, elég gyakori -, akkor telefonos segítséget kérek anyukámtól és páromtól. Rájuk mindig számíthatok ilyen esetekben is. (nevet)

Mennyire sikerült elsajátítani a főzőtudományt? És mit jelent számodra a főzés?

– Sok próbálkozáson vagyok túl, és gyakran igen finom ételt sikerül összehoznom. Azt tapasztaltam a visszajelzésekből, hogy aki eddig megkóstolta a főztömet, ízlett neki. Mindenképpen úgy gondolom, hogy vaj érzékem és hajlamom rá, jól ráérzek az ízekre. És ezért egyre szívesebben állok neki, ugyanis a főzés számomra nagyon sokat ad és jelent. Egyrészt azért, mert én is rendkívül szeretek enni, imádom a finom ételeket, nem tagadom. Úgy gondolom, az élet egyik legnagyobb értelme: jókat enni! (nevet) Másrészt kikapcsol, és jó látni, ha valami nagyon szuper étel a végeredmény.

Milyen emlékeid vannak gyermekkorodból a családi étkezéseket tekintve?

– Nagyon egyszerű családba születtem. Mi négyen vagyunk testvérek, sokan voltunk, így talán ennek is köszönhetően a hétköznapokban a legegyszerűbb ételek kerültek az asztalunkra. Ha ünnep volt, vagy valamilyen alkalom, akkor természetesen különlegesebb és bonyolultabb finomságok is felsorakoztak.

Milyen volt a gyermekkorod Erdélyben? Gondolok arra, hogy pl. nagymama kényeztetett-e finomságokkal?

– Mindig boldogan gondolok vissza azokra az időkre. Örömteli gyermekkorom volt, többek között azért, mert Erdélyben télen hatalmas havazások vannak, ami mindig az egyik kedvenc téli szórakozásunk volt nekünk, gyerekeknek. Soha nem volt játékban hiány, mindig feltaláltuk magunkat. Emellett persze mivel az édesanyám szülei az egyik közeli faluban éltek, gyakran töltöttük ott a vakációt és a hétvégéket. Nagyon szerettem ott lenni, ugyanis a nagymamám mindig azt készítette el, amit éppen megkívántunk. Különösen értett a nagyi a fánkokhoz, rendkívül jól készítette a szilvaízeset, ami olyan finom volt, hogy azóta sem sikerült ugyanazzal az ízzel találkoznom, de még hasonlóval sem.

Milyen ételek állnak hozzád közel?

– Sok mindent szeretek, hiszen ahogy már említettem, nagyon imádok enni. De talán a húsos ételek állnak hozzám a legközelebb. (nevet)

Leptél már meg barátot, családtagot saját magad által főzött étellel?

– Ilyen azért már elég sokszor előfordult. Több esetben a családtagoknak és barátoknak is főztem már, akik mindig örömmel fogadják tőlem. De azért természetesen legfőképpen magamra főzök, és minden nagyon jól sikerült ételt egy csodának tartok.

Mennyire vagy kísérletező típus?

– Ez igen jellemző rám. Bárhol eszem, és valamilyen étel nagyon megtetszik, akkor elkérem a receptjét, vagy megpróbálom én magam, emlékezetből elkészíteni. Persze minden esetben jobb, ha kapok valamilyen iránymutatást. Persze ha nincs, akkor is bátran állok neki, aztán vagy sikerül, vagy nem. Amikor már sokadszorra próbálja az ember, egyre jobban megközelíti az eredeti ízt.

Hogy állsz a nemzetközi konyhával?

– Mivel többször jártam már külföldön, az utazásaim alkalmával mindig szeretem megkóstolni, felfedezni az ottani gasztronómiát, ételkülönlegességeket. Nem csak a kíváncsiság hajt, hanem szeretem az újdonságokat is. Nem mondom, hogy mindig, mindenhol elnyeri a tetszésemet, főleg azért, mert számomra a magyar és az erdélyi konyha a legízletesebb.

Hogyan kerülték kapcsolatba a magyarországi kiadóval, a Trimedióval?

– Ez a történet igen régre nyúl vissza, hosszú történet. Én évek óta családi barátságban állok Sihhel Ferryvel és kedves feleségével, Vikivel, sőt mondhatni, hogy ma már az ő rokonságukkal is. Talán nem túlzás, ha azt mondom, a mi barátságunk már több is egy egyszerű haveri-baráti kapcsolatnál, szinte rokonként tekintünk és kezeljük egymást. Tulajdonképpen általuk kerültem kapcsolatba a Trimedióval, ami egy óriási öröm számomra, ugyanis azóta is folyamatosan segíti a kiadó a pályafutásomat. Nagyon sikeres az együttműködésünk, és bízom benne, hogy még évekig így marad.

Folyamatosan készülnek az új dalaid, láttam a közösségi oldaladon, hogy klip is. De milyen más terveid vannak a 2019-es évre?

– Igen folyamatosan,szinte megállás nélkül készülnek az új dalok és a videoklipek is. Sőt! Már egy jó ideje számos magyarországi népszerű előadónak is írok dalokat. Nap mint nap érkeznek az újabb és újabb felkérések a dalok megírására.

Esetleg lemez várható idén tőled?

– Igen. Ha minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük és szeretnénk, akkor idén is készül a kedves közönségem számára egy új album.

Ha tehetnéd, mit kívánnál magadnak erre az évre?

– Természetesen először is egészséges és sok boldogságot. Emellett pedig sok-sok fellépést, hogy minél több embernek örömöt szerezhessek a dalaimmal.

Sokat jársz Magyarországra fellépni, tévéfelvételekre. Nem okoz gondot a távolság?

– Az utazás és így egyben a távolságok nem jelentenek gondot számomra, ugyanis szerencsére nagyon szeret vezetni, minél több helyben gyönyörködni. És másképp nem lehetne megoldani a munkát, hiszen Magyarország és Erdély között igen nagy a távolság.

Egyre többen ismerik a neved Magyarországon is. Vágytál a magyarországi sikerre is?

– Persze, minden előadó vágyik erre. És úgy tűnik, hogy ez sikerül is, és az égiek is ezt akarják, segítenek ebben. A magyarországi ismertség is igen fontos volt számomra, annál is inkább, mert abban az időben, amikor elkezdtem a magyarországi zeneiparban jeleskedni, elmondhatom, hogy erdélyi zenészek közül sokaknak ez nem sikerült.