A világon az olaszok értenek leginkább a tésztaételekhez. Ilyen ez a csirkés fettuccine is, amit szerencsére olyan egyszerű elkészíteni, hogy nincs olyan konyha, ahol nem főzhető le. Nem csak azért jó, mert kevés időt vesz igénybe, de isteni finom.
Hozzávalók:
- 1 csirkemell filé
- 5 dl főzőtejszín
- 1 dl tej
- 10 dkg vaj
- 1 ek olivaolaj
- 20 dkg parmezán
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- 1 csipet frissen reszelt szerecsendió
- 40 dkg szélesmetélt
Elkészítés:
Felteszünk egy fazékban vizet főni. Mikor felforrt, az utasításnak megfelelően kifőzzük a tésztát. Mire a tészta elkészül, általában majdnem kész a csirkés szósz. A csirkemellet felszeleteljük, mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. A vaj 2/3-át és az olívát felforrósítjuk egy nagyméretű serpenyőben. (Ha teszünk a vajhoz egy kis olajat, elkerülhetjük, hogy megégjen.) Mikor a vaj forró, elhelyezzük benne a hússzeleteket. Mindkét oldalát szép aranybarnára sütjük, majd egy tálba szedjük a kész húsokat. A visszamaradt zsiradékhoz tesszük a maradék vajat, s miután felolvadt jól elkeverjük, beleöntjük a tejszínt, majd a tejet is. Folyamatosan kevergetjük, amíg besűrűsödik. Sózzuk, borsozzuk, belereszelünk egy csipet szerecsendiót is. Majd a legvégén hozzáadjuk a reszelt sajtot, és addig főzzük, amíg a sajt teljesen elolvad. Miközben készül a szósz, csíkokra vágjuk a húst. A húst hozzátesszük a szószhoz, majd beleforgatjuk a kifőtt tésztát is. Tipp: ha gyerekeknek is készül, akkor inkább ne tegyünk bele szerecsendiót, és a parmezán helyett használhatunk kevésbé intenzív ízű sajtot is.