Hozzávalók:

40 dkg penne

30 dkg édesburgonya

80 dkg csirkemell

4-5 gerezd fokhagyma

1 l tej

4 evőkanál liszt

3 evőkanál olaj

20 dkg reszelt sajt

bors

rozmaring

majoránna

Elkészítés:

A tésztát enyhén sózott, forrásban lévő vízben kifőzzük. Az édesburgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és kevés sós vízben félkészre főzzük.

A csirkemellet apró kockákra vágjuk. Egy serpenyőben kevés olajjal, sóval, borssal összekeverjük és kis lángon párolni kezdjük. Az elején fedjük le fedővel, hogy hamarabb átfőjön a hús. Ha már kifehéredett és vizet engedett, összezúzzuk a fokhagymákat és hozzákeverjük a húshoz, ekkor beletesszük az édesburgonyát. Fedő nélkül, kevergetve pirulásig sütjük.

A tejet felforraljuk és félretesszük. Az olajat felhevítjük, majd folyamatosan belekeverve a lisztet rántást készítünk. Ha már épp elkezd pirulni, lassan adagolva, folyamatos kevergetés mellett hozzákeverjük a forró tejet. Sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint teszünk bele zöldfűszert. Ha felforrt és sűrűsödött a mártás, levesszük a tűzről.

Egy hőálló edénybe rétegezzünk a tészta felét, ráöntjük a húsos burgonyás keveréket, a sajt kb. harmadát, majd a maradék tésztát. Leöntjük a mártással és rászórjuk a maradék reszelt sajtot. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és kb. 20 perc alatt készre, szép pirosra sütjük.