Nem tudod, hogy mit kezdj a megmaradt, már kissé szikkadt kenyérrel? Nem kell a kukában landolnia, és lehet, hogy már a házi zsemlemorzsából is túl sok van… Egy kis fűszerrel „újra éleszthető”, ami mártogatósokhoz, krémlevesekhez tökéletesen passzol.

Hozzávalók:
- 0,5 kg kenyér (tetszés szerint bármilyen formájút választhatunk)
- 4 gerezd fokhagyma
- 0,5 csokor petrezselyem
- 3 ek olívaolaj
- 1 kávéskanál só
Elkészítés:
Az egész kenyeret éles késsel bevagdossuk, mintha szeletelnénk, de ne vágjuk át, majd hosszában is vágjuk be néhány helyen. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Az olívaolajat, az apróra vágott petrezselymet és fokhagymát a sóval együtt jól összekeverjük. Ezzel a masszával bedörzsöljük a bevagdosott kenyeret úgy, hogy a „szeletek” közé is kerüljön, ne csak a tetejére. Az elkészített kenyeret sütőrácsra tesszük, és a forró sütőben addig sütjük, amíg szép aranybarna lesz, nagyjából húsz percen át.