A Love Bistro két zsűritagját jól ismerhetik a nézők. Mindkettőjüket láthattuk már főzőműsorban, ám mint mondják, ez most teljesen más lesz, mint amit megszokhattak a gasztroműsorok kedvelői. Baracskay Angéla és Bernáth József a Recept&Rejtvény magazinnak elárulták, milyen szempontok alapján fogják értékelni az ételeket, miközben a párok magánéletébe is bepillanthatunk. Mindkettőjük számára meglepetések sorozata volt a forgatás, sőt az is kiderült, milyen volt a közös munka.

– Milyen érzések kavarogtak önökben, amikor felkérték a Love Bistro-ra?

B. A.: Váratlanul ért. Amikor megismerkedtem a műsor koncepciójával, azonnal megtetszett. A leírás is sokat elárult, de még többet tudtam meg az egyeztetések alkalmával. A Love Bistro mindent kifordít, és amit már megszokhattunk egy gasztronómiai műsortól, itt minden más. Általában van egy tekintélyes zsűri, aki rendszerint nem kímélik a versenyzőket, a durvaság sem kizárt. A Love Bistro ennek a szöges ellentétje. Az a cél, hogy mi támogassuk és ösztönözzük, amennyire csak tudjuk a játékosokat. Itt mindenki a párjával főz együtt, és sok olyan dolog is felszínre került – jó értelemben – a műsor kapcsán, amit nem is gondoltak volna egymásról.

B. J.: Ha a műsorról beszélünk, sokan azt gondolják, hogy egy szerepet játszunk, pedig pont nem erről van szó. Angélának és nekem is magunkat kellett adni. A résztvevőknek próbálunk úgy segíteni, mintha a barátunknak vagy az ismerősünknek adnánk tanácsokat. Az volt a Love Bistro-ban az izgalmas és érdekes, hogyan tudtunk barátságosan értékelni a versenyzők főzőtudományát. A megkereséskor elgondolkodtam, hogy vállaljam-e, ugyanis a tévé már kevésbé vonzott. Inkább az tetszett meg, hogy megint több embernek tudom átadni a tudásomat. Látom, hogy van rá igény, az emberek egyre jobban és többet főznek.

– Milyen szempont alapján ítéltek meg egy-egy tányért?

B. A.: Először mindig a szemünkkel kóstolunk, ha ránézünk egy ételre, akkor dől el, hogy ínycsiklandó-e, és bele akarunk-e harapni. De ez mind csak külsőség, igazából minden akkor dől el, amikor megkóstoljuk. De nem csak erről szólt a zsűrizésünk. Miután végignéztük, a párok hogyan főztek együtt, ráláttunk, mi történik menet közben, összességében ítélkeztünk. Én alapvetően egy tyúkanyó típus vagyok, így főként támogattam, ösztönöztem a versenyzőket.

B. J.: Ha csak a kész ételeket kellett volna értékelni, az teljesen más lenne. Az első naptól fogva figyelemmel kísértük, hogyan viselkednek és dolgoznak a párok a konyhában. Amikor bekerült a tálalópultba az ételük, nem tudtuk csak a tányért és az elkészült ételt értékelni, muszáj volt belekalkulálnunk a döntésünkbe azt is, hogyan jutottak el oda. Nekem ez volt izgalmas. Akár pozitív, akár negatív véleményt alkottunk, a többi pár is tudott belőle tanulni, és legközelebb ők már nem követték el ugyanazt a hibát.

– Mindkettőjüknek van már tapasztalata a zsűrizésben. Tudták a Love Bistro-ban kamatoztatni?

B. A.: Itt is magamat adhattam, és talán pont azért esett a választása a producernek rám, mert már tudták, látták, hogy milyen vagyok zsűrizés közben. Az építő kritikában hiszek, az tud előre vinni. Saját magamból indulok ki, ha engem leszidnak, vagy megalapozatlan kritikus véleményt alkotnak az ételemről, akkor az lehúz.

B. J.: Teljesen más a Love Bistro, mint az összes többi főzőműsor, mert nem az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem az, hogy a tanácsainknak és az intelmeinknek köszönhetően hogyan fejlődtek a párok. Izgalmas volt, hogy egy-egy rávezetéssel könnyen tudunk segíteni a versenyzőknek.

– Mit vártak a versenyzőktől?

B. A.: Az az igazság, hogy nem tudtam előre, mit várhatnék. Itt senki nem akart amatőr cukrász, vagy séf lenni. A versenyzők mind a média világában mozognak, de azt nem tudtuk, mi a szenvedélyük. Nyilván nem véletlenül kerültek be a Love Bistro-ba, valami mozgatta őket, valamit szerettek volna megmutatni, vagy esetleg tanulni a főzésről és magukról. De hogy a sütésben, az édességekben, a főételekben jók-e, nem tudtuk. Pont ezért volt izgalmas, mert az egész forgatás a meglepetések sorozata volt.

B. J.: Őszinte leszek, én azt, hogy nem tudnak főzni. (nevet) De nem így volt, nagyon megleptek. Az első napon senkitől nem akartunk elbúcsúzni, annyira ügyesek voltak. Nagyon sok ilyen típusú műsor van, felmerül az emberben a kérdés, kell-e még egy. Én azt mondom, igen, mert kell egy, ami a hétköznapi életet is lemodellezi. Az életbenis van lent és fent, nem mindig sikerül minden tökéletesre, vagy úgy, ahogy szeretnénk. Viszont ha valaki a gödör alján van, nem kell kétségbe esni, meg kell beszélni a problémát, és túl kell lendülni rajta. Nem szabad ott megragadni! Ezért lesz segítség ez a műsor, hiszen nem csak a főzésre tudunk tippeket adni, hanem a hétköznapi életre is.

– Korábban már ismerték egymást, igaz, csak felületesen. Könnyen ment az alkalmazkodás?

B. A.: Abszolúte, semmi gond nem volt ezzel sem. Sőt nagyon megszerettem Józsit, kölcsönösen tudtuk egymást támogatni. Ő alapvetően egy keményebb típus, én pedig egy lágyabb személyiség vagyok, ezáltal tudtunk egymástól tanulni. Emberileg is nagyon jól jött, rengeteget beszélgettünk.

B. J.: Nem vagyok könnyen alkalmazkodó típus. Olyan emberrel, aki mindig a 100 százalékra törekszik, nehéz együtt dolgozni, és kompromisszumot kötni. Ez a műsor megtanított arra, hogy több igazság van, mindenkinek a sajátja az igaz, ezért pedig nem lehet, nem szabad a másikra neheztelni.

– Milyen volt a közös munka?

B. A.: Nagyon sokat beszélgettünk, de nem munkáról, hanem inkább a versenyről. Épp azt firtattuk, hogy milyen gondolatokat tudott elindítani az emberekről, a párkapcsolatokról a verseny. Nagyon élveztem minden percét, és abból a szempontból számomra egy új feladat volt, hiszen nem csak zsűriként, hanem műsorvezetőként is helyt kellett állni. Új kihívás volt számomra, de nagyon szeretem azokat a helyzeteket, ahol tanulhatok.

B. J.: Kellemes, mindketten empatikusak vagyunk. Ahogy haladtunk előre a versenyben, és bejutottak a párok a középdöntőbe, már mondhatni, hogy barátokként kezeltük őket. Mindkettőnknek nagyon nehéz volt elengedi bárkit is.