Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Gáspár Bea: „A köztünk kialakult kölcsönös tisztelet inkább már szeretetté változott”

A Konyhafőnök VIP első évadánakgyőztese, Gáspár Bea rendkívül megtisztelő szerepet kapott, hiszen ő került azidei évadot nem vállaló Wossala Rozina helyére a zsűriben. Bea megmutatta, hogysok gyakorlással és tanulással egy egyszerű háziasszony is komoly eredménytérhet el, ha elegendő energiát fektet a főzésbe. Ha netán valakit tartottattól, hogy túl nagy feladat lesz ez a számára, tévedett, hiszen nem csakbeilleszkedett zsűritársaihoz, hanem a versenyzők is izgatottan várják mindenalkalommal a véleményét. Bea úgy véli, bár most nem a tűzhely mellett áll,mégis nagyon sokat ad számára ez a verseny: tudást és barátokat egyaránt.

Milyen volt az első forgatási napod? Könnyen belerázódtál az ismeretlen helyzetbe?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy zsigerből jött minden megmozdulásom, szavam. Onnantól fogva, hogy megnyugtattak, nem kell lemásolnom senki karakterét, sokkal jobban éreztem magam. Az volt a lényeg, hogy magamat kellett adnom, hiszen én alapjában véve egy anyáskodó típus vagyok. De igazán a második vagy a harmadik naptól ment gördülékenyen számomra a forgatás, illetve azon belül a véleményem megformálása.

Mennyire tudod belegondolni magad a versenyzők helyzetébe, mennyire éled át most, majdnem egy év elteltével?

– Nagyon. Az első héten jobban izgultam, mint az összes versenyző egybevéve. Gyakran Zé szólt rám, hogy fejezzem be az aggódást, mert ezúttal nem én versenyzek. (nevet)

Mi a véleményed a zsűritársaidról? Az első perctől kezdve jól kijöttetek?

– Imádom őket. Sosem dolgoztam együtt így férfiakkal. A világ legjobb dolga, hogy mellettem voltak. Tisztelik, hogy nő és anya vagyok, és már a köztünk kialakult kölcsönös tisztelet inkább már szeretetté változott. Nagyon szeretek velük együtt lenni, viccelődni, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy teljesen konfliktusmentes volt a közös munka.

Milyennek látod Zét és Jenőt?

– A séf egy olyan ember, aki egy megfejthetetlen talány. Tavaly, találkoztam először vele, amikor a készítők is megnézték, hogy működünk együtt, ismerkedjünk meg. Annyit tudtam, hogy Shanghaiból jön egy séf. Én pedig egy öreg, kínai embert vártam, és attól féltem, hogyan fogok vele majd kommunikálni. Ehelyett jött egy rendkívül jó fej, agilis srác, aki felülmúlta minden várakozásomat. Egyébként a két fiú teljesen különböző, mert Zé vagány, a fiú a szomszédból, akire rábízom a ház kulcsát, a séf pedig mindig macsó, mindig minden haja szála tökéletesen áll, a ruhái pedig élére vannak vasalva.

A versenyzőknek nagyon fontos volt a véleményed… Mit érzel ezzel kapcsolatban?

– Nagyon örülök, de kivétel nélkül minden versenyzőnek a séf véleménye az etalon, ami így rendben is van, teljesen természetes. Aki ilyen fiatalon ekkora tudást szedett magára, és még Michelin csillagos séf is, arra csak felnézni lehet. Egy zseni. Minden egyes megmozdulása a konyhában olyan, mintha ott született volna. (nevet) Persze Zé véleménye nagyon fontos, viszont én tartottam attól – mint új ember, egy vidéki háziasszony, és még roma is-, hogy a versenyzők nem adnak majd úgy a véleményemre Ennek ellenére – és valószínűleg látják azt is rajtam – én tényleg azt szeretném, hogy jó ételeket készítsenek, úgy látom, elfogadják, amit mondok. Nagyon objektíven látom őket, amit csinálnak, hiszen én is ott álltam abban a pultban. Talán ezért is számít igazán minden mondatom nekik.

Most, hogy a zsűri, és nem a versenyző pult mögött állsz, így is tudsz tanulni a forgatások alatt?

– Hogyne! A versenyzőktől is, hiszen rengeteg új dolgot láttam már tőlük. Olyan is előfordult, hogy elkértem az étel receptjét, annyira megtetszett és ízlett is nekem. Ha ciki, ha nem, előfordult, hogy az egész tányér ételt szívem szerint elfogyasztottam volna, de nyilván ez illetlenség lenne mindenkivel szemben. Nem tudok elmenni a séf főzései mellett sem, hiszen minden alkalommal csak ámultunk és bámultunk. Mindezt pedig testközelből látni, felülmúlhatatlan volt számomra.

Mit szól a családod, Győző és a lányaid, hogy a Konyhafőnök egyik fontos szerepét bízták rád.

– Örül mindenki ennek, bár Virág eleinte nem nézte jó szemmel, hogy kevesebbet voltam otthon. A forgatások ideje alatt Evelinnél laktam. Egyik alkalommal viszont a kisebbik lányom elment velem a forgatásra, onnantól fogva pedig megváltozott a véleménye, mert a saját szemével látta, hogy milyen komoly munkával jár. Ott jött rá, hogy tényleg nem tudok vele hosszan telefonon beszélni, hiszen hol az öltözőben voltam, hol pedig már forgattam. De természetesen mára minden visszaállt a normál kerékvágásba, minden a régi. (nevet)

Győző büszke rád?

– Igen, nagyon! Hiszen azért ez nagyon nagy dolog számomra. Jól esett, amikor rám gondolt az RTL Klub. Nem utolsó sorban rengetegtámogatást kaptam mindenkitől. Teljes mellszélességgel azon voltak, hogy mindenki jól érezze magát a forgatásokon. Annyira örültem ennek a felkérésnek, hogy gondolkodás nélkül igent mondtam. Rozinát nem is mertem addig felhívni, ameddig nem indult el a műsor, tartottam attól, hogy haragszik rám, amiért én kerültem a műsorba, holott ő kérte a távozását. Aztán, amikor végre beszéltünk, nagyon megnyugodtam, mert elmondta, hogy mennyire örül, hogy én váltottam.

Mennyire volt nehéz tartanod, hogy ne szimpátia alapján dönts?

– Nehéz volt. Nagyon mérges voltam, amikor egy-egy általam különösen kedvelt versenyező nem jól teljesített. De nyilván nem dönthettünk szimpátia alapján, itt a teljesítmény számít.

Mennyire viseltek meg a sok órás forgatások? Hogy bírtad?

– Nem sok nap volt olyan, amikor nem forgattunk. Nem mondom, hogy nem volt kemény. Voltak igen hosszúra sikeredett napok is, amit végig álltunk.

Szoktad nézni a műsort? Mit gondolsz magadról?

– Igen. Az én véleményem soha nincs túlbonyolítva. Minden esetben úgy fogalmazok, amit mindenki megért. De azt mondták, hogy picit sem baj, ha közérthetően mondom el, mert a séf az, aki szakmai nyelven fogalmazza meg a kritikáját.