Nálunk is szép számmal vannak ma már török éttermek, sőt, sokan választják a nyaralás helyszínének Törökországot. Így már nem ismeretlen az íz, ami a konyhájukra jellemző. Bár gyakran fogyasztanak húst, most a pide, vagyis a török pizza receptjét hoztuk el. Legalább olyan finom, mint az olaszoké!

Hozzávalók:
A tésztához:
- 35 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 1/2 teáskanál cukor
- 1,5 dl langyos víz
- 1/2 teáskanál só
- néhány csepp olaj
A feltéthez:
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál vaj
- 1 hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál paradicsompüré
- 1 friss csilipaprika
- 1 teáskanál szárított menta
- 10 dkg fetasajt
- só
- bors
A tetejére:
- 1 csokor friss petrezselyem
- 1 citrom
Elkészítés:
A tésztához a langyos vízbe morzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, hagyjuk felfutni. Tálba öntjük a lisztet és egy kevés sót, hozzáöntjük a felfutott élesztőt, és kézzel alaposan összedolgozzuk. Ha szükséges, adunk hozzá még vizet, illetve kevés olajat. Lefedve langyos helyen 1 órát kelni hagyjuk. A feltéthez az olaj és vaj keverékét felhevítjük egy serpenyőben, majd megpirítjuk rajta az apróra vágott hagymát és fokhagymát. A paradicsompürét, a felaprított csilit, a szárított mentát és a pirított hagymát összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Közben a tésztát 4 részre osztjuk, lisztezett felületen hosszúkás, ellipszis formára nyújtjuk. A széleket visszahajtjuk, kis csónakokat formázva. A tésztát megkenjük a feltéttel, megszórjuk a morzsolt fetával, és sütőbe toljuk 15-20 percre. Amint megsült, kivesszük a sütőből, megszórjuk a felaprított friss petrezselyemmel, meglocsoljuk kevés citromlével, és tálaljuk egy jó salátával.