Demcsák Zsuzsa klasszikusháziasszonynak vallja magát. Mint mondja, számára a főzés egyenlő aszeretettel, hiszen így tudja legjobban kifejezni érzéseit. A főzés ugyan csakgyermekei születésével csatlakozott az életéhez, ám mára tökéletesen megállja ahelyét a konyhában. Igyekszik praktikusan megoldani az étkezéseket, ám ma mársegítsége is akad, kislánya, Tamara személyében.
Több televíziós főzőműsorban is láthattuk, hogy otthonosan mozogsz a konyhában. Mindig is érdekelt a főzés tudománya?
– Különösebben a főzés a gyerekek megszületését követően kapcsolódott úgy igazán az életemhez. Annak előtt tulajdonképpen csak szemlélődő voltam édesanyám és nagymamám mellett. Viszont mikor családom lett, úgy döntöttem, mindent saját magam fogok elkészíteni. Elkezdtem piacra járni, ismerkedtem az alapanyagokkal. Azelőtt szinte semmi nem volt megtalálható a konyhámban, és szinte a még a hűtőszekrényemben sem. (nevet)
Milyen szokásokat hoztál a gyermekkorodból az étkezéseket illetően?
– Nagyon fontos volt számunka a közös étkezés. Ilyen volt a vasárnapi ebéd is. Ha vendégek jöttek hozzánk, vagy netán mi mentünk, és még ha nem is volt semmi a kamrában, akkor is pillanatok alatt egy teli asztalnyi ételt tudtak varázsolni a nagyszüleim. Mindkét, anyukám és apukám részéről is a nagyszülők alapvetően a magyaros konyha kedvelői voltak, így ennek megfelelő ételeket főztek. A sodót, a hájas tésztát, a különféle mártásokat, a gulyást, a pörköltet – és még sorolhatnám – mind-mind a nagymamámtól tanultam meg készíteni. Sőt! A lekvárkészítést is elsajátítottam. Hárman-négyen szoros barátságban vagyunk, és a barátnőimmel kialakult egy hagyomány, karácsonykor általában saját készítésű finomságokkal lepjük meg egymást.
A gyermekeid is szívesen besegítenek a főzésbe?
– Erre inkább hétvégén jut elegendő idő. Hétközben általában míg én főzök, Tamara és Benedek mellettem a konyhában tanul. Nem járnak menzára, mindent én készítek nekik. Szeretik a főtt ételt, főleg az enyémet. (nevet) De Tamara ma már gyakorlatilag bármit el tud készíteni, nagy segítségemre szokott lenni.
A feszített életmód mellett is jut elegendő idő a közös étkezésekre? A te kis családodban is meg tudtad őrizni ezt a hagyományt?
– Mikor megterítek, leülünk, és ha már együtt vagyunk, van egy szabály: mindenki leteszi a telefonját, senki nem foglalkozik mással, csupán beszélgetünk. Közben eszünk, és jól érezzük magunkat. Nálunk ezek a pillanatok különösen fontos részei a mindennapjainknak.
Magyaros konyhán nőttél fel. A gyermekeid is ezt a vonalat kedvelik leginkább?
– Imádják a kínait és a vietnámi ételeket. De például az indiai ízek is a kedvencek között szerepelnek. Mégis úgy gondolom, a paprikás csirkét, egy húslevest vagy éppen egy rántott húst semmi nem tud felülmúlni, és ezt a gyermekeim is így gondolják. Változatosan főzök, igyekszem mindig a kedvükben járni. A magyar után az ázsiai konyhát kedvelem a legjobban, a csípős ízei miatt. A tésztákat nem szeretem, pedig a gyerekeim szívesen fogyasztják. Magamnak inkább rengeteg zöldséget főzök.
Mit jelent számodra a főzés?
– Nekem ez egyenlő a szeretettel. Talán ezzel tudom legintenzívebben kimutatni, hogy mennyire szeretek. A főzés a szeretet, és akit szeretek, arra főzök.
Soha nem érzed nyűgnek? Még akkor sem, ha fáradtan esel haza?
– Határozottan nem. Hétvégenként sok órát töltök a konyhában, olyankor igyekszem megfőzni előre a következő hétre. Az én két kiskamasz gyermekem elképesztő mennyiségű ételt tud elfogyasztani, ezért próbálok előre dolgozni. Esténként, hétközben igyekszem úgy választani, hogy nagyjából harminc perc alatt az asztalra tudjam tálalni a vacsorát. És ahogy már említettem, előre főzök, ezek pedig nagy segítségemre vannak, hiszen csak fel kell olvasztani az ételt, vagy éppen csak ki kell sütni és már fogyasztható is. Ráadásul a gyerekeim szeretik a tengeri herkentyűket, azoknak pedig megvan az az előnyük, hogy pillanatok alatt elkészíthetőek.
A főzés mellett szívesen sütkérezel is…
– A sütés nálam egy meditatív tevékenység. A gyerkőceim imádják a csokoládés süteményeimet, én pedig azóta tudok igazán jól sütni, mióta rájöttem, mindez szimpla matematika. Ha az ember rendesen kiszámítja és betartja az adagokat, akkor sikerrel jár. Nálunk egyébként az egyik kedvenc a narancsos csokitorta, a másik pedig a Rákóczi túrós. Imádjuk a hájast, az aranygaluskát és a piskótát is, de akár egy palacsintával is beérik időnként. Gofrit vagy amerikai palacsintát is gyakorta készítünk, viszont ezeket már a lányom is meg tudja csinálni.
Hamarosan itt a karácsony. Hogyan szoktatok az ünnepekre készülni?
– Mi ilyenkor szétosztjuk a feladatokat. A lányok mindig együtt sütnek-főznek. Édesanyám a sülteket és a töltött káposztát készíti, amit nála senki nem tud jobban csinálni a világon. Rám általában a sütemények elkészítése hárul. Szeretem az angol típusú, karácsonyi süteményeket, ami az az igazi gejl, rengeteg asztalt gyümölccsel megrakott, cukormázzal beborított édesség. Általában ebben teljesedem ki. Mindig megbeszéljük anyukámmal, hogy ki mit készít, kinek mi a reszortja, és már a lányom is bekapcsolódott az előkészületekben.
A süteményeknél nem lehet eltérni a megadott mennyiségektől, ami már az ételekre nem jellemző. Szoktál egy-egy receptet a saját ízlésedre formálni?
– Nem vagyok szabálykövető. Ha valami netán nincsen otthon, azt tudom pótolni, helyettesíteni valamilyen alapanyaggal.
Mennyire tartod fontosnak akár a hétköznapokban is, hogy az étel kellőképpen, ízlésesen legyen feltálalva?
– Szerintem ezt nem is lehet másképp csinálni. A gyerekeknek mindig egy-egy zöldfűszerrel, salátával kiegészítem az ételét. Persze kizárólag friss növényeket használok, amik szépen az ablakomban sorakoznak, így mindig kéznél vannak úgy a főzésnél, mint a tálalásnál.
Mit gondolsz a cukorról? Nálad még megtalálható a konyhában?
– Van egy úgynevezett választós fiókunk. Amikor a gyerekek megebédeltek vagy megvacsoráztak, abból bármit választhatnak. Tele van édességgel, bár én nem fogyasztom, sőt a csokoládéval a világból ki lehetne űzni. A cukrot sem bírom, viszont szeretem használni, szeretek vele sütni és főzni, hiszen ezektől van jó íze mindennek. Egyetlen egy dologgal lehet lekenyerezni, a lekvárral, abból is a csipkebogyóval. (nevet)
Már gyermekkorodban kialakult, hogy ennyire nem kedveled a csokoládét?
– Gyerekként nagyon szerettem, sőt a banánt is mogyorókrémmel ettem. Nem tudom mi történt, valami megváltozott, és egyáltalán nem fogyasztok édességet.
Furcsa párhuzam, hogy enni nem szereted, ám készíteni a süteményeket annál inkább…
– Igen, de olyankor meg is kóstolom, viszont abban a pillanatban, hogy elkészül, már nem eszem belőle.
Láthattunk a TV2-n a MasterChef VIP-ben, igaz nem töltöttél túl sok időt a versenyben…
– A MasterChef-be azért menetem, hogy tanuljak. A hétköznapokban én kényelmesen, háziasszony módjára főzök. Nem időre, és nem idegeneknek. A nyugalmas főzés híve vagyok, ahol kibontakozhatok.
Mennyire fontos számodra, hogy az ételeidről visszaigazolást kapjál?
– Érdekes, mert azt tanultam és abban szocializálódtam, hogy a nő dolga kiszolgálni a családot. Én az a típus vagyok, aki végigugrálja az asztalt, mindenkit kiszolgálok. És én ezt nagyon szeretem. Nem okoz gondot teríteni, az asztalra tenni a fogásokat, leszedni, még ha én le sem ülök egyáltalán. Számomra a legfontosabb, hogy a szeretteim jól érezzék magukat, és finomakat egyenek. Gondoskodó, klasszikus háziasszony vagyok, a konyhám is mindig makulátlan. (nevet)
