Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Cukrásznak készült a Séfek séfe zsűritagja Krausz Gábor: Az ízlelés egy szubjektív dolog

Krausz Gábort tavaly, a TV2 Séfek séfecímű nagysikerű produkció által ismert meg az ország. Sokaknak azonnalszimpatikussá vált őszinteségével és szókimondóságával, ennek ellenére a fiatalséf megmaradt annak a szerény fiúnak, aki a műsor előtt is volt. Gyermekkorábannem kifejezetten arról álmodott, hogy valaha séf lesz, későn jött rá, hogy agasztronómiával akar foglalkozni, mégis ma már komoly múltat tudhat magamögött.

Úgy tudom, a lányok miatt tanultál meg főzni? Érdekelt már gyerekkorodban is a gasztronómia?

– Nagyon ritkán főztem otthon, szinte semmi közöm nem volt a gasztronómiához, és a családban sem volt senki, aki fanatikusan rajongott volna a főzésért. Apám ugyan jól főzött, és szerettünk is enni, de nem gondoltam volna akkor, hogy szakács leszek. Cukrásznak készültem, hogy majd tortaformákat alkothassak. Egyik születésnapomra kaptam egy kosárlabda tortát, akkor találtam ki, hogy azzal akarok foglalkozni, ahhoz pedig szükség van egy cukrászvégzettségre. Nem mondom, hogy a csajozás nem volt benne, hiszen minden lány szereti az édességet, de gasztronómiai múlttal nem rendelkeztem.

Ugyanolyan őszinte vagy a magánéletben is, mint amit a képernyőn láthattunk?

– Az elején tartottam attól, hogy nem merem majd kimondani azt, amit gondolok, hiszen két kiváló séf a zsűritársam. Féltem, ha nekem nem tetszik egy étel, azonban nekik igen, akkor biztosan velem a baj, vagy én nem értek hozzá. Ezért az elején nehezen beszéltem, és mindig átgondoltam, mit fogok mondani. Aztán rájöttem, sőt többen mondták, ezzel nem kell foglalkoznom. Csak adjam magam, és egy picit sem baj, ha én másképp gondolkodom, mint ők. Az ízlelés egy teljesen szubjektív dolog. Ezért is voltam végig őszinte, és egyenes.

Szókimondó voltál a versenyzőkkel. A tanulási folyamatodban te is kaptál kemény kritikát?

– Fontos itt megjegyeznem, hogy igen, szigorú voltam és mindig őszinte, de az nagyon lényeges, hogy a kritika mindig az ételnek szólt. Főleg, mivel az elején nem is tudtuk, ki az étel alkotója. Igen, én is végigjártam az utamat, hiszen ez nagyjából olyan, mint a nevelés. Én magam is megtapasztaltam, az volt a jó, ha őszinték voltam velem. És mint másnak, nekem sem esett jól a negatív kritika, de rendkívül fontos, mert abból építkezik az ember.

Nagyon magabiztosnak tűntél a műsor elejétől, nem igazán zavartak a kamerák. Ilyen szempontból ez nem volt új feladat számodra?

– Gimnazista koromban statiszta voltam a Kisváros című magyar sorozatban, de ezen kívül nem szerepeltem kamera előtt. Általános iskolában színész szakkörbe jártam, mert gyerekkoromban nagyon szerettem szerepelni, és megfordult a fejemben, hogy színész leszek, de ez a tini korral véget is ért. Furcsa kettősség, mert amennyire szeretek szerepelni, ugyanannyira nem. Imádtam a forgatások minden percét, nagyon érdekel annak az előkészülete, a folyamata, ám mégis szégyenlős vagyok. Nem szeretek a középpontban lenni, és egy-egy rendezvény alkalmával az első percekben zavarban tudok lenni, de aztán mindig belejövök.

Az, hogy az ország egyik legnézettebb kereskedelmi csatornának a műsorában szerepeltél, változtatott valamit az életeden?

– Nem, hiszen ugyanazt csinálom, amit a műsor előtt. De tény, hogy több felkérés érkezik a munkámat tekintve.

Milyen a kapcsolatod zsűritársaiddal, Vomberg Frigyessel és Wolf Andrással?

– Andrist már előtte ismertem. Ő volt az első elismertebb séf, akivel elkezdtem beszélgetni. Fricivel pedig a forgatás előttig soha nem találkoztam, de ismertem a munkásságát. Most pedig Andrissal egy cégnek dolgozunk, és már-már munkakapcsolatban vagyunk. Fricire mentorként tekintek, és megesik, hogy egy-egy kérdéssel hozzá fordulok, ha elakadok. Amikor a forgatások előtt találkoztunk, már akkor éreztem, hogy ez a hármas jól fog működni. Igaz, tartottam attól, hogy fognak elfogadni, mint a legfiatalabb, a legtapasztalatlanabbat, egy teljesen más gasztronómiai kultúrából jövő embert. De már az első napon éreztette velem a Frici, hogy ezzel nem kell foglalkoznom.

Közel tíz évet éltél Londonban. Mit csináltál ott?

– A húszas éveim elején sajnos sikerült összegyűjtenem egy kis tartozást, amit édesapám fizetett ki helyettem. Emiatt nagyon szégyelltem magam, és szerettem volna ezt rendezni felé. Az egyik ismerősöm kint dolgozott Angliában, és haza akart költözni, ám az ottani tulajdonosok ragaszkodtak hozzá, hogy magyar szakács vegye át a helyét. Amikor ezt megtudtam, úgy gondoltam, három hónapra szívesen kimegyek, összeszedem azt a pénzt, amire szükségem volt, majd utána hazajövök. Viszont ez annyira jól sikerült, és annyira beszippantott a kinti élet és a munka, hogy két évig haza sem jöttem.

Kint volt előrelépési lehetőséged is?

– Jó helyeken dolgoztam, de mindig megélhetési szakács voltam attól függetlenül, hogy szerettem, amit csinálok. Azonban néhány éve rájöttem, hogy mást már biztosan nem fogok csinálni, hiszen idős voltam ahhoz, hogy új dologba kezdjek. Sok helyen sok tudást szedtem magamra, majd rájöttem, hogy ki kell használnom a kiváló séfektől megtanultakat. Aztán úgy alakult, hogy egy étteremben séf-helyettesnek neveztek ki. Nagyon élveztem, hogy életemben először én lehet a főnök, kitaláltam új ételeket, végre a kreatív énemet is felszínre hozhattam.

Ez volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy csakis ezzel akarsz foglalkozni?

– Igen. Tetszett, hogy a vendégek visszajelzései alapján jó volt, amit csináltam. Ez meglátszódott az étterem látogatottságát, ami az egómnak nyilván jót tett. Elkezdtek az ételkritikus, a bloggerek foglalkozni az étteremmel, ami minden túlzás és nagyképűség nélkül nekem volt köszönhető. Ez a szereplési vágy pedig már akkor is tetszett.

Akkor miért jöttél mégis haza?

– Mert másfél év elteltével éreztem, hogy nekem ez kevés. Megkeresett Baldaszti Péter, a ZONA Étterem tulajdonosa, ami a legjobb étterem volt 2015-ben. Pont koncepciót szeretett volna váltani, és épp akkor keresett meg, amikor itthon voltam szabadságon. Olyan ajánlatot tett, amit nem tudtam visszautasítani, ráadásul akkor már kicsit honvágyam is volt.

Ezek szerint most akkor elégedett vagy, és jól érzed magad itthon?

– Sosem vagyok elégedett, mindig többet akarok, de jól érzem magam.

Mit csinálsz, amikor nem forgatsz, nem épp interjút adsz, és nem főzöl?

– Teljesen átlagos életem van. Vannak barátaim, akikkel szívesen töltöm a szabadidőmet. Szórakozni nem nagyon szeretek járni, sokkal inkább érzem jól magam egy kisebb házibuliban, ahol a barátokkal lehetek. De szeretek motorozni is, különböző étterembe járni, mert kíváncsi vagyok, más mit és hogyan csinál. Erre viszont nem túl sok időm van.

Az eddigi pályafutásod alatt mire vagy a legbüszkébb?

– Talán arra, hogy az elmúlt fél évben nagyon sok olyan ember keresett meg, és jelezte felém örömét, hogy mégis vittem valamire, akik korábban nem hittek bennem.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Vagy különösebb álmod?

– Nagyon szeretnék egy saját éttermet, bár ez nem most lesz. Kizárólag a saját erőmből, saját finanszírozással. Bízom benne, hogy egyszer majd nyithatok egy olyan helyet, ahol jókat lehet enni és inni egyaránt.