Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

MikiNiki és a Csinibabák: Öt évvel ezelőtt döntöttünk a vegetáriánus étkezés mellett

A MikiNiki és a Csinibabák sztárjai évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy felhagynak a húsfogyasztással. A Recept&Rejtvény magazinnak azt is elárulták, minek a hatására választották a vegetáriánus étkezést. A számos húspótló készítménynek köszönhetően mára Niki igazán változatosan tud főzni, kedvenc ételeiket is szívesen osztotta meg lapunkkal. Az interjúban nem csak a gasztronómiához fűződő „kapcsolatukról” beszéltünk, az is kiderült, milyen terveik vannak a 2021-es évre.

– Mióta és minek a hatására lettél vegetáriánus?

– Öt évvel ezelőtt egy hotelbe kaptunk meghívást, aminek a szlogenje Farm, ahol élünk címet viselte. Itt vettük részt egy állatsimogató programon, ahol borzalmas körülmények között tartották az állatokat. Gyakorlatilag az ott látottaknak köszönhetően a továbbiakban nem tudtunk húst enni. Egyébként is nagy állatbarátok vagyunk, elítéljük és nem értjük a vadászatot. Igaz, régen sem voltam nagy húsevő, Miki pedig már előttem is vegetáriánus volt, mellettem tért vissza a fogyasztásához. Korábban is csak csirkehúst ettem, a sertés vagy a marha sosem volt a kedvencem.

– Nehéz volt átalakítanod a konyhádat az új szokásaidhoz?

– Főleg a mama főztjéről, a hétvégi csirkepörköltről volt nehéz leszokni. Én lassabban, fokozatosan, nagyjából öt hónap alatt tértem át teljesen a vegetáriánus étkezésre. Minden héten valamit kiiktattam, Mikinek viszont könnyen ment, ő azonnal tudott váltani. Ahogy említettem, előttem sem voltunk nagy húsfogyasztók, ezért a mai rengeteg húspótló készítménynek köszönhetően egyszerű volt. Tulajdonképpen bármit el lehet húsmentesen is készíteni.

– Változatosan tudsz főzni hús nélkül is?

– Igen, de szoktam a neten böngészni, milyen újfajta ételekkel tudom bővíteni a repertoárt. Időnként meg szoktam lepődni, hogy milyen gyorsan bővülnek az alapanyagok, ami megkönnyíti a vegetáriánusok étkezését. Karácsonykor például székelykáposztát csináltam tofuval. Sajnos a tapasztalataink alapján ezzel az alapanyaggal nem tudnak jól bánni, szinte nyersen hagyják, ennek köszönhetően pedig olyan hatást kelt, mintha radírt rágnánk. Az egyik ételben, amit bemutatok, szintén megtalálható.

– Mi a tapasztalatotok, mennyire vannak ma már az éttermek felkészülve a vegetáriánusokra?

– Szinte még mindig a rántott sajtban, karfiolban vagy gombában kimerül a kínálat. Van egy kedvenc éttermünk, aminek a kínálatában szerepel számos vega étel is, nagyon finom és különleges fogásokat szoktunk kóstolni. De vannak már olyan pizzázók is, ahol van lehetőség a feltétet magunknak összeválogatni, így mi is tudunk kedvünkre választani.

– A zeneiparban kialakult nehéz helyzet miatt nem könnyű tervezni. Ti hogy álltok a 2021-es évhez?

– Bármennyire is hihetetlen, de otthonülős típus vagyok, ezért a pandémiás időszak számomra egy felüdülés volt. Évek óta nem volt szabadnapunk, karácsonyunk, végig koncerteztünk, dolgoztunk, most tudtunk egy picit megpihenni. Persze anyagilag nagyon megéreztük a zeneipar leállásának a hátrányát, mindketten visszamentünk dolgozni. De nem fogunk megállni, mert elkezdett nagyon irányt venni a karrierünk. Kilencéves korom óta énekelek, és ezt egy vírus miatt sem adnám fel. Csináljuk tovább a dolgainkat, engedélyt kaptunk a TV2-től a Jampi randevú című zenés műsorunk következő évadásra, reméljük, ehhez találunk támogatókat is. Amíg koncertek nincsenek, ezt tudjuk csinálni. Mindenesetre reménykedünk, hogy előbb-utóbb a korlátozásokat feloldják, és lesznek koncertek, amit nagyon várunk. Megjelent a lemezünk, írjuk az új dalokat, és szeretnénk majd egy születésnapi, karácsonyi nagykoncertet csinálni, ezt már most szervezzük.