Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Gál Laci: Anyukám érezte, hogy talán most még inkább szükségem van az odafigyelésre

Gál Laci rajongóinak bizonyára feltűnt, hogy imádott énekesükkel az utóbbi időben kevesebbet találkozhattak. Ennek komoly oka volt, ugyanis Laci okkal bújt el kicsit a világ elől, harmadik nagylemezére készül, melyhez újult erővel, feltöltődve szeretne belefogni. Laci most már tele van energiával, készen áll az előtte álló feladatokra, ám ebben nagy segítségére volt családja és édesanyja, aki próbált fia kedvére tenni, így hazalátogatásai alkalmával mindig kedvenc ételeivel várta az énekest.

– Túl vagyok egy pihenős időszakomon, ugyanis úgy éreztem, eljött az az idő, hogy zeneileg alkotási szünetet tartsak. Most új erővel, ötletekkel és energiával, feltöltődve készíthetem a harmadik nagylemezemet, ami várhatólag jövő tavasszal vagy nyár elején fog megjelenni. Annyi lesz a változás, hogy ismertebb dalszerzőket kértem fel a dalok egy részének az elkészítésére, de úgy, ahogy a közönség elfogadott és megismert, folytatnám a retro és a latinos stílust. Viszont ezt az albumot már szeretném úgy elkészíteni, hogy önmagamból is többet mutassak és adjak, ami annyit jelent, saját dalokkal fogok előrukkolni – kezdte lapunknak az énekes, aki annak ellenére, hogy nemrégiben már a második platinalemezét vehette át, az utóbbi időben nem igényelte a nagy nyilvánosságot.

– Ezen időszak alatt is kapcsolatban voltam a rajongóimmal, a közönségemmel a közösségi oldalamon. Ha időm engedte, és ahogy azt tőlem megszokták, akik napi szinten tartották velem a kapcsolatot, válaszoltam, ha érdeklődtek. Jól esett ez a kis pihenés, mert úgy éreztem, a rohanó tempótól, amit folytatok a munkám során, nem tudok a zenei pályámra összpontosítani. El kellett vonulnom, hogy átgondoljam, és új erőkre leljek. Fel kellett töltődnöm, hogy tudjak maximális figyelemmel koncentrálni az előttem álló feladatokra – tette hozzá Gál Laci, aki azt is elárulta, az utóbbi időben nem találta önmagát.

– Nem akartam elkapkodni semmit, szívvel és lélekkel szeretnék a közönségemnek olyat adni, amire emlékeznek. A zene nekem nagyon fontos, csakúgy, mint a rajongóim. Teljes embert akartam adni, aki kiegyensúlyozott, és teli van energiával és pozitívan áll a színpadra – mesélte lapunknak Laci, aki ezt az időszakot arra is kihasználta, hogy elegendő időt tudjon magára fordítani.

„A zene nekem nagyon fontos, csakúgy, mint a rajongóim”

– Teljesen feltöltődtem, és végre olyan dolgokra is tudtam időt szakítani, ami mindig is jó hatással volt rám és az életemre. Sokat sétáltam, olvasgattam, amennyit időt tudtam, azt a természetben töltöttem, zenét hallgattam más előadóktól, és ötletet merítettem a hétköznapokból. Az emberek egy előadótól azt várják, hogy jókedvet prezentáljon a színpadon, viszont én úgy éreztem, ez a keret nálam picit kimerült, és a háttérben nekem egy ideig jobb lesz – fűzte hozzá az énekes, aki Szlovákiából származik, így arra is több alkalma adódott, hogy imádott családját meglátogassa.

Édesanyja kedvenc ételeivel várja haza

– Nekem az anyukám egy isten. Én hívő családban nevelkedtem. Mindig azt mondom, hogy Istennek nem volt ideje mindenütt ott lenni, ezért teremtette az édesanyákat. Mai napig úgy nézek anyukámra, mintha egy Isten lenne mellettem, mert mindent pótolt, mindig volt elegendő energiája rám. Hálás vagyok neki, mert nagyon sok mindent tanított nekem, felkészített az életre. Amin ma már mosolygok, hogy nagyon ragaszkodik hozzám, ezért nehezen engedett el otthonról. Mai napig az a kisfiú vagyok, akit annak idején dédelgetett, babusgatott, és nehezen fogadta el, hogy a fia felnőtt ember, és önállóan is meg tud oldani mindent. Ettől függetlenül máig kikérem a véleményét, napi kapcsolatban vagyunk. Abban neki is sok munkája van, ameddig eljutottam. Mindig biztatott – folytatta Laci, akit természetesen édesanyja ilyen alkalmakkor mindig kedvenc ételeivel várja.

– Édesanyám minden téren, így az étkezésben is igyekszik a kedven járni. Ha meglátogatom őket, akkor máig csordulásig van tele az asztal ételekkel, mint ahogy azt gyerekkoromban megszokhattam. Most is igyekeztem velük minél több időt tölteni, ahogy az idő engedte, néha egy-egy finom ebédnél vagy vacsoránál. Anyukám érezte, hogy talán most még inkább szükségem van az odafigyelésre, mint az eddigiekben, így gyakran a kedvenc ételem került az asztalra – zárta a beszélgetést Gál Laci.