Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Káposztás rétes

Hozzávalók:

6 réteslap
1,5 kg fehér káposzta
2 közepes vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 dl olaj vagy 1 evőkanál zsír
cukor ízlés szerint
frissen őrölt bors

kevés olaj a lapok megkenéséhez

Elkészítés:

A káposztát megtisztítjuk, külső, esetleg elfonnyadt leveleit leszedjük, majd egy nagy tálba reszeljük. Jó alaposan megsózzuk, és fél órán át állni hagyjuk.
Egy nagyobb lábasban a zsiradékon megdinszteljük a megtisztított és felkockázott hagymát, amikor enyhén megfonnyadt, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, kicsit cukrozzuk. Amikor már szépen megkaramellizálódott, a levétől kinyomkodott káposztát is hozzáadjuk, és egy órán át hagyjuk párolódni.
Addig elkészítjük a réteslapokat. Egy enyhén vizes abroszra fektetünk egy tésztalapot, megkenjük olajjal, majd ezt addig csináljuk, amíg három lap rétegeződik egymásra, vagyis mind a három lapunkat olajozzuk. Ezt még egyszer elvégezzük, így kapunk majd két rúd rétest.
Ha elkészült a káposzta, két részre osztjuk, és felhalmozzuk mindkét tészta hosszabb részén, majd a vizes abrosz segítségével feltekerjük. A tetejét is megkenjük vékonyan olajjal, majd a 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük nagyjából egy óra alatt.