Hozzávalók:

A leveshez:

2 ek napraforgó olaj
1 evőkanál étkezési keményítő
1 kis zeller
fűszerpaprika ízlés szerint
1 sárgarépa
1 fehérrépa
3 burgonya
só ízlés szerint

A görcstésztához:

1 tojás
só ízlés szerint
1 ek víz
kb. 10 dkg finomliszt

A kinyújtott tészta megkenéséhez:

1 ek napraforgó olaj
fűszerpaprika ízlés szerint
bors ízlés szerint

Elkészítés:

Egy kisebb fazékba feltesszük az olajat, lehúzzuk a tűzről, rászórjuk a paprikát. Felengedjük egy kevés vízzel. Beletesszük az apróra vágott zöldségeket. Felengedjük vízzel, ízesítjük.
Elkészítjük a tésztát, míg fő a leves. Feltörjük a tojást, habosra kikavarjuk, sózzuk, borsozzuk. Annyi liszttel dolgozzuk el, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. 3 mm vékonyra kinyújtjuk, és lekenjük az olajban elkevert paprikával és borssal.
A szélénél elkezdjük feltekerni 1 cm vastagon. Kétszer hajtjuk meg, és egy éles késsel elvágjuk. Addig folytatjuk, míg el nem fogy a tészta, és egy hosszú, kígyó-szerű tésztát kapunk.
Kb. 10 cm-es darabokra vágjuk, és megkötjük, mint ha csomóznánk. Mikor elkészültünk, beletesszük a levesbe, és kb. 20 percig főzzük. A legvégén beleöntjük a kevés vízben elkevert keményítőt. Forrón tálaljuk!