Széphalmi Juliska számára élete egyik legnagyobb élményét nyújtotta a Survivor. A táncművész kezdettől fogva szeretett volna olyan feladatot, amiből maximálisan kiveheti a részét, és ezt már az első nap meg is találta. A szigetre érkezésük után szinte azonnal fakanalat ragadott, és főzőtudományát csapattársai is élvezhették a szerény körülmények ellenére. A Recept&Rejtvény magazinnak adott interjúban mesélt az ott szerzett élményeiről, tapasztalatairól, és elárulta, felért egy önismereti tréninggel is, ami által teljesen átértékelte az életét.
– Mit adott számodra a Survivor? Tanultál valamit magadról?
– Elsősorban hatalmas élmény. A természetről rengeteget lehet tanulni, főleg egy olyan nomád életstílusban, amiben versenyzünk. Érdekes, hogy a nélkülözés által jön rá az ember igazán, mennyi minden megvan az életünkben, és milyen sok kicsinyes, apró problémáink vannak a mindennapjainkban. Annyira izoláltan voltunk távol mindentől, hogy bőven akadt időnk gondolkodni és elmélyedni magunkban. Óriási feladat az ottani körülmények által arról gondoskodni, hogy legyen mindig tűz és étel. Komoly nehézségekbe ütköztünk például, ha esett az eső, és amit összegyűjtöttünk tűzifákat, elázott. Volt olyan, hogy négy órán át küzdöttünk, mire sikerült tüzet gyújtani, és azt még meg is kellett tartani. Az ott átéltek miatt mindent másképp értékelek, nem csak önmagamat, hanem az egész világot. A túléléshez nem fontos a fogmosás, a fürdés, vagy hogy hol alszol. Nehéz megküzdeni az éhséggel, de az sem zökkentett ki a játékból. Egy idő után pedig csak az számított, hogy kik vesznek körül, a külsőségek teljesen feledésbe merültek. A legnehezebb a kisfiam és a családom hiánya volt.
– Versenyeztél már főzőversenyben, főzőműsorban, ahol megmutattad, jól megállod a helyed a konyhában. Itt tudtad kamatoztatni a tudásodat, még ha az alapanyagok finoman szólva is korlátozottak voltak?
– Az, hogy étel legyen az asztalunkon, egyenlő a gondoskodással, én pedig szívesen vállaltam ezt a szerepet. Nekem nem volt furcsa, hogy elsőként vettem kezembe a fakanalat és az edényt, azonnal egyértelművé vált, hogy én leszek az ételfelelős. A többiek segédkeztek benne, a kezem alá dolgoztak. Még viccelődtünk azzal, hogy rajtam kívül Kabát Peti és Nagy Alex is versenyeztek A Konyhafőnökben, mégis én vállaltam magamra ezt a feladatot. A bab és a rizs volt az alap élelmiszerünk, ehhez gyűjtöttünk például főzőbanánt. Itt meg tudtam mutatni a kreativitásomat, volt, hogy megsütöttük, de próbálkoztunk más módszerekkel is elkészíteni, banánlevelekbe csomagoltuk, vagy nyársra húztuk. De jól jött, hogy a halpucolás sem volt idegen számomra. Az étel is nagyon fontos volt a túléléshez, épp ezért felelősségteljes feladat volt azt minden napi kiporciózni, ha nem jól osztom el, az egész törzs éhezhetett volna. Tudtam, hogy ez nekem való feladat, és biztos is voltam benne, hogy ebben jó leszek. Már az elején szerettem volna, hogy legyen olyan dolog, amiből ilyen szinten ki tudom venni a részemet, a főzés pedig ilyen volt.
– Az előző évadokra kivétel nélkül jellemző volt, hogy a versenyzők súlyveszteséggel érkeztek haza. Te mit tapasztaltál magadon?
– Az én testalkatommal nehezebb fogyni, mint azoknak, akinek nagyobb a súlya, és akinél az életmegvonás jelentősebb mennyiséget jelent hozzám képest. Sokak számára pont az éhezés a legnehezebben elviselhető. Kevés étel állt rendelkezésünkre, ráadásul egyoldalú az étkezésünk. Van, akinek a gyomrát is megviselte a hirtelen változás. Én, ha éhes vagyok, szinte mindent megeszem, viszont volt, aki számára elviselhetetlen volt a folyamatos bab evés, pláne, hogy ízesítés nélkül főztük. Ha valaki már nem szívesen fogyasztotta el a vacsoráját, én mindig örömmel jelentkeztem, hogy megeszem, de ugyanilyen vevő voltam a rizsre is. (nevet)
– Életed egyik legnagyobb kalandjaként tekintesz vissza az ott töltött időre?
– Igen, de ezzel mindenki így van, akinek lehetősége adódott részt venni a Survivor-ben. Hiába készül valaki tudatosan erre a műsorra, nem tudja előre, hogy mi vár majd rá. Hiába nézte valaki az előző évadokat, vagy kérdezte meg a korábbi játékosokat, hiába próbál felkészülni a lehető legváratlanabb helyzetekre, lehetetlen. A többiekkel már a verseny elején megállapítottuk, hogy aki képes több mint negyven napot végigcsinálni az adott körülmények között, óriási kitartásról tesz tanúbizonyságot. Hatalmas kaland önismereti szempontból is. Fantasztikus, látványos játékokon vehettünk részt, mindegyiket külön élmény volt megtapasztalni. Embert próbáló, de semmihez sem fogható csodálatos élmény.
– Említetted, hogy a kisfiad és a családod nagyon hiányzott. Lelkileg ez mennyire nehezítette meg a játékodat?
– Nem volt könnyű, de mindenki támogatott, és mellettem volt, hogy elvállaljam ezt a műsort. Még kint is éreztem őket, pedig nem voltak ott velem. Igyekeztem az előnyömre fordítani a hiányukat és erőt kovácsolni belőle, hiszen tudtam, hogy nem csak magam miatt, hanem a gyermekemért is teszem.
– Térdszalag protézis műtéted volt szeptember közepén. Mi történt, miért volt erre szükség?
– Miután hazaérkeztem a Survivor-ból, azonnal elkezdtem dolgozni, költözés előtt álltam, lakást kellett felújítanom, és mindent egyszerre nem könnyű egy kisgyermekkel csinálni. Hosszú és időigényes feladat, mire a rengeteg lakásvásárlással járó ügyeket elintézi az ember. Ezzel párhuzamosan készültünk a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Jézus Krisztus szupersztár című előadásra a Madách Színházzal. A főpróbán egy rossz mozdulatnak köszönhetően összeestem, mentőt hívtak hozzám, majd rá egy hétre derült ki az MRI vizsgálat során, hogy súlyos a baj, elszakadt a térd keresztszalagom, és műteni is kell. Már tudom, hogy mindez azért történt, és azért jelzett a testem, hogy egy kis megálljt parancsoljak magamnak, vegyek vissza a tempóból. Mivel hosszú rehabilitáció, így próbálom úgy tölteni ezt az időt, hogy hasznomra váljon.
