Marót Vikit már kislányként is érdekelte a főzés. Egész fiatalon kezdett el saját konyhát vezetni, a főzését azóta pedig igen magas szintre fejlesztette. Mégis, ha elakad, máig édesanyját hívja segítségül. Az énekesnőnek ma már segítsége is akadt a konyhában, hiszen nyolc éves kisfia, Ádi szívesen besegít édesanyjának.

A főzőműsor kedvelői már láthatták, hogy igen otthonosan mozogsz a konyhában…

– Anyukám már kislánykoromban bevont a főzésbe, ahogy elértem a megfelelő kort, én már burgonyát hámoztam, mindig ott sürögtem-forogtam mellette. A mai napig azokat az ízeket keresem, amiket akkor megszoktam. És furcsa módon, hiába csinálok mindent ugyanúgy, valahogy nem tudom azt hozni. (nevet)

Mikor kezdtél el saját magadra főzni, kialakítani a kis konyhai birodalmad?

– Egészen korán, mert tizenhét évesen kaptam egy lakást édesapámtól, már ott elkezdtem az önálló életemet. Mindig abból főztem, amit találtam a hűtőmben, szerettem kísérletezni, hogy mit tudok kihozni a meglévő alapanyagokból. Főleg idő hiányában alakult így, mert akkor még iskolába jártam, és az érettségi előtt álltam. Persze anyukám továbbra is ilyen értelemben gondoskodott rólam, hiszen gyakran főzött nekem, amiből mindig csomagolt haza is.

Az egészségesebb alapanyagok híve vagy? Te is lecserélted a fehér cukrot és lisztet?

– Nyilván jó, ha az ember oda tud erre figyelni, mégis vegyes érzéseim vannak ebben a tekintetben. Nem szeretem semmiből sem a túlzásokat, mert szerintem mindenbe belemagyarázzák a dolgokat. Az édesanyám azt mondta, a túlzás az mindig gyanús. Meg kell találni a középutat. Fehér cukrot nem vásárolok, inkább mézet és barna cukrot használok. Véleményem szerint nem teszünk jót a szervezetünknek, ha bizonyos, a szervezet számára fontos dolgokat véglegesen megvonunk magunktól. Mindig mindent kell enni, a szervezet úgyis diktál. Tönköly lisztet szoktam használni, de számos lehetőség nyílik ma már ezek helyettesítésére. Igaz, úgy tapasztaltam, nem mindegyik jó minden ételhez. Nem mondanám magam egészségtudatosnak, de ezekre szoktam figyelni.

Fontosak voltak számotokra a családi, közös étkezések?

– Nem szeretek egyedül enni, valahogy nem esik jól, így előfordul, hogy ilyen esetekben elfeledkezem róla, majd a nap végén döbbenek rá, hogy estig éhen voltam. Nálunk alapelv volt, hogy ha gyerekkoromban többször is vacsoráztam – mint ahogy az én kisfiam gyakran kitalálja, hogy még éhes, csak ne kelljen menni aludni -, anyukámék, ha már túl is voltak az étkezésen, akkor is mindig odaültek hozzám, így soha nem volt olyan, hogy egyedül ettem. Ez nagyon fontos és jó, mindig rendszer volt, a reggeli, ebéd és vacsora sosem maradt ki. Közben pedig édesanyám beiktatta az étkezések közé a gyümölcsöt, mindig odafigyelt ezekre. Én is próbálom ugyanezt követni a kisfiammal.

Említetted, hogy te szívesen forgolódtál édesanyád körül a konyhában. A kisfiad is mutat érdeklődést a főzés iránt?

– Igen, és már volt, hogy Ádi panírozott. Olyan gyorsan csinálta, hogy meg is jegyeztem neki, a jövőben mindig ő fogja ezt a feladatot végezni. (nevet) Nagyon ügyes, és szeret is segíteni. Egy probléma van, rendkívül tisztaságmániás vagyok, amit szeretnék elengedni. Pontosan tudjuk, egy férfi, egy gyermek ezekre nem úgy figyel, de próbálok uralkodni magamon, mert nem szeretném elvenni a kedvét. Karácsony előtt közösen készültünk, pogácsát sütöttünk, mézeskalács kekszeket, és az ő feladata volt ezek kiszaggatása.

Ha már a karácsonyt hoztad szóba, nálatok mi a szokás? A hagyományos, tradicionális ételeket készítitek?

– Minden évben ugyanaz kerül az asztalra, és minden évben teszek egy kísérletet a változtatás érdekében. Próbálom anyukámmal megbarátkoztatni a gondolatot, hogy lépjünk túl a több mint három évtizedes szokásainkon. Halászlé, rántott hal, majonézes borsó és kukorica, illetve hagymás burgonyasaláta sosem hiányozhat. Ezúttal sikerrel jártam, mert ponty helyett lazacot sütöttünk, illetve kacsamájat is behoztuk újításként, mert én nem vagyok különösebben halas a családtagjaimmal ellentétben. De a bejgli sosem maradhat el, de nem jellemző ránk, hogy az ünnepek miatt túlterhelnénk a gyomrunk, és ez most sem volt másképp.

Hol szeretsz vásárolni? A bevásárlóközpontokat vagy inkább a piacot részesíted előnyben?

– Valószínűleg nem vagyok egyedül, de nagyon sokat cipekedtem az elmúlt években. Mostanra telt be a pohár, és úgy döntöttem, hogy a jövőben rendelek. A gyümölcsöket, a húsokat, ami a piacon megvásárolható, ráadásul tőlem szinte egy ugrásra van, azt mindig frissen be tudom szerezni.

Szakácskönyvet használt főképp, vagy inkább kreatív oldalad használod a konyhában is?

– Nem szeretek ételt kidobni. Mindent, ami megmarad, megpróbálom felhasználni alapanyagként egy másik ételhez. Egyébként szeretek kísérletezni, persze a sütemények esetében nyilván ez lehetetlen, ott minden szabályt követni kell, mégis nekem gyakran nem sikerül. (nevet) Ha bármilyen kérdés merül fel bennem, akkor mindig anyukámat szoktam felhívni.

Az, hogy nem szívesen dobsz ki ételt, ezt otthonról hoztad, nevelésedből fakad?

– Igen, de a kisfiam másik nagymamája is ez a típus, és tőle is nagyon sok mindent tanultam. Rengeteg példát mutatott arra, hogyan tudom hasznosítani a megmaradt ételt.

Nemrég megjelent egy új maxi CD, amelyben jelentősen, az eddigiektől másképp vetted ki a részed…

– Négy dalt tartalmaz, és mindegyik a párkapcsolati témakört veszi górcső alá. Legfőképp saját tapasztalatból merítve, a kiegyenlítetlen párkapcsolatokról szól. Ezzel nem a magánéletemet szeretném teregetni, hanem arra gondoltam, azért dolgozhatnánk fel ezeket a témákat, mert most ebben éreztem úgy, hogy hiteles tudok lenni. Azt meg tudom, hogy ez a témakör mindig, mindenkit foglalkoztat. Egy ideje még jobban kinyílt a szemem, figyelem, hányan élnek olyan párkapcsolatban, ami esetleg kiegyenlítetlen, ahol az egyik fél nagyon sokat tesz bele, a másik pedig semmit.

Ez azt jelenti, hogy te írtad a dalok szövegét?

– Valójában a témákat hoztam én. De volt néhány olyan versszak, amibe én is belenyúlhattam. Ez egyfajta szárnypróbálgatás is volt nekem. Úgy éreztem, hogy nekem is írnom kell valamit, de egyébként kalákában csináltunk, zeneileg Novai Gábor hozta az ötleteit és a szerzeményeit, de amit másképp képzeltem el, azt átírtuk. Volt arra is példa, hogy feléneklés közben módosítottunk valamin. Ez egy olyan alkotómunka volt, ami eddig számomra ismeretlen volt, hiszen ezidáig a hatvanas évek dalait dolgoztuk át, vagy épp a Hungária, Dolly Roll vagy Generál slágereket. Ez pedig egy teljesen más alkotói tevékenység volt, amiben rendkívül jól éreztem magam. Most az a kérdés, hogy az a közönség, aki megszokta az eddigi dalainkat, ezt most majd hogyan fogadják el. Nagyon várom a visszajelzéseket.

Az a dal, aminek a létrejöttében közreműködsz, közelebb áll hozzád, mint bármelyik másik?

– Igen, hiszen benne vagyok én is. A borító lehet, hogy gyermetegnek tűnik. Infantilis rajzokról van szó, mégis úgy gondolom, hogy ez végképp rólam szól.

Vélemény, hozzászólás?