Arabella egy nyolc, egy négy és fél,illetve egy egyéves kislány boldog édesanyja. Elsősorban a család alegfontosabb számára, így még várat magára, hogy teljes egészében visszatérjena színpadra. Az énekesnő második várandósága alatt sajnos terhességicukorbetegséggel bajlódott, ami a mai napig nagy hatással van az étkezésére,hiszen maximális odafigyelést igényel a táplálkozása. Ám az idő elteltévelpontosan kitanulta, hogyan lehet egészségesebb alapanyagokkal úgy főzni, hogyegyrészt azt a családja is imádja, másrészt az sem vegye észre, de legalábbiskedvelje, aki számára ismeretlen a cukorbetegség, ami odafigyelés nélkül súlyoskövetkezményekkel is járhat.
Ma már napi szinten vezetsz háztartást, mégis mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a főzéssel?
– Tizenhat éves voltam, amikor apukámmal külön kerültem otthonról, és úgymond rá voltam kényszerítve a főzésre. Az iskola mellett az én feladatom volt a piacon, a boltban a bevásárlás, aztán pedig a főzés. Szépen, lassan megtanultam mindent, de például a barátnőm is sokat segített, akinek már akkor három gyermeke volt. Aztán később pedig anyósomtól is sokat tanultam. Ma pedig a három gyermekem mellett minden nap főzök.
Milyen ételeket részesít előnyben a családod?
– A gyerekek miatt gyakran főzök főzelékeket, húslevest. Leginkább a vitaminok miatt, de legalább annyira fontos a kiegyensúlyozott étkezés is. Gyakorta készítek vacsorára hústálakat, például töltött sonkatekercseket, vagy fasírtot, de a saláta is nagyon gyakori az étkezésünkben.
Nem ismeretlen számodra a cukorbetegség… Mikor szembesültél vele?
– Nem szeretem betegségnek hívni. Ez egy állapot. Amikor a második leányzómmal terhes lettem, akkor derül ki egy alkalommal, amikor rosszul lettem. Diétára fogtak, nem fogyaszthattam cukrot és lisztet sem, naponta folyamatosan ellenőrizni kellett a vércukorszintemet. Szülés után kicsit javult a helyzet, de figyelmeztettek, ha nem tartom a diétát, bármikor visszaeshetek, és az inzulintól nem lesz visszaút. Akkor eldöntöttem, hogy mindent megteszek azért, hogy ez ne forduljon elő, és már öt és fél éve rendben vagyok, bár időnként akadnak problémák.
Soha nem is volt szükséged inzulinra?
– Nem Hála Istennek, hiszen időben felfedezték. Sőt! Tudtunk annyit javítani a helyzeten az étkezésemmel, hogy végül gyógyszerre sem volt szükségem. Ügyelek arra, hogy szénhidrátot például reggel vagy maximum délben egyek, este más sosem. De a tej is ugyanilyen, hiszen abban is van tejcukor, ami szintén kerülendő számomra.
Akkor ez azt jelenti, hogy már nem is kell napi szinten többször mérned a vércukrodat?
– Most már ritkábban mérem, egy héten egyszer szoktam megmérni háromszor étkezés előtt és étkezés után, reggel, délben és este. De ha rosszul vagyok, mint ahogy legutóbb is egy tévéfelvételen délig nem ettem, és ez megsínyli a szervezetem, akkor persze muszáj ellenőriznem. Ebből is a tanulság az, hogy még jobban oda kell figyelni.
A kismamák körében gyakori a terhességi cukorbetegség, de általában a szülés után el is múlik. Nálad miért nem?
– Igen, és több olyan esetet is hallottam, hogy a terhesség alatt még inzulinoznia is kellett magát az anyukának annyira súlyos volt az állapota, utána pedig semmi baja nem volt. Talán nálam az is közre játszik, hogy édesanyám cukorbeteg, ráadásul korábban is voltak jelek, csak nem figyeltünk fel rá. Minden bizonnyal a terhesség pedig kihozta. A sok mozgás fontos, én pedig a gyerekek miatt naponta több mint négy kilométert megyek. (nevet) Én pedig szeretek járkálni, futni ugyan nem, de sétálni minden mennyiségben.
Bemutatatod a családodat? Mióta ismered a férjed?
– Mi tizennégy évvel ezelőtt találkoztunk egy énekiskolában, ott estünk szerelembe, majd rá négy évre össze is házasodtunk. Megszületett az első kislányom, aki ma már nyolcéves, őt követte a ma négy és féléves lányom, utólag pedig a harmadik, aki még csak egyéves. Három leányzónk van, akiket imádunk!
Nem csak a magánéletben, a színpadon is egy párt alkottok…
– Igen, bár mi külön utakon kezdtük. Húsz évvel ezelőtt vettek fel a zeneművészeti iskolába, zongora-ének szakra, majd pedig jött a színház. Attila pedig zongora-szintetizátor és ének szakra járt, később éttermekben dolgozott, aztán ahogy megismerkedtünk, onnantól fogva már csak együtt dolgozunk. Ő zenél és énekel, én pedig „csak” énekelek.
Egészen kicsi korodtól fogva erre a pályára készültél?
– Így van, egészen alsós koromtól. Több mint húsz éve, a zeneiskolába tizennégy évesen vettek fel. Zongorázni öt évig tanultam, aztán az éneklés marad meg. Felvettek a Sziget Színházba, ami újdonság volt számomra, három évig nagyon szerettem, aztán rájöttem, hogy hozzám közelebb áll a vendéglátói éneklés, mint a színészet.
A gyerekek miatt mennyi felkérést tudsz vállalni jelenleg?
– A pici miatt, mivel még majdnem teljes egészében anyatejen él, egyelőre kihagyom az 5-6 órás fellépéseket, de előfordul, hogy 1-2 órára én is elmegyek és énekelgetek az állandó helyünkön.
Három gyermeked van. Mindig nagycsaládról álmodtál?
– Ez érdekes, ugyanis mindig is úgy képzeltem el, hogy majd egy gyerekem lesz. Aztán amikor megszületett az első, arra jutottunk, mégis jó lenne neki egy kistesó. Amikor pedig megérkezett a meglepetés babánk harmadiknak, akkor azt mondtuk, hogy ennek így kellett lenni, és így lesz tökéletes az életünk.
A te családodban mennyire fontosak a közös étkezések?
– Egy héten minimum egyszer ragaszkodom a családi étkezéshez. Ilyenkor pedig a hagyományokhoz tartva magunkat, húsleves és rántott hús – persze nem fehér liszttel készítve – kerül az asztalra. Ez nagyon fontos, főleg a gyerekek miatt. Ráadásul nálunk a mindennapi közös vacsora sem maradhat el. Ilyenkor beszélgetünk, és nincs táblagép vagy épp telefon nyomkodás, hanem teljes egészében egymásra figyelünk.
A családnak sem főzöl külön, mindenki az egészségesebb alapanyagból készült ételeket eszi? Például, mint amilyeneket most nekünk is bemutattál.
– Természetesen. A gyerekek is nagyon megkedvelték ezeket az ízeket. Többségéről senki meg nem mondaná, hogy nem fehér liszttel vagy cukorral készült. A csokigolyó, amit most készítettem, teljes egészében liszt- és cukormentes. A gyerekek születésnapjára például már csináltam Barbie és zongora tortát is, abszolúte diabetikus alapanyagokból. Vannak lisztek, amik például kifejezetten diabéteszeseknek van kifejlesztve.
Milyen terveitek vannak erre az évre?
– Folytatjuk, amit elkezdtünk. Készülnek továbbra is a dalok. Azon dolgozunk, hogy egy lemeznyi anyag elkészüljön. Egyelőre azt még nem tudjuk biztosan, hogy lesz-e lemez, az még a jövő zenéje. Örülnénk, ha egy cd formájában is viszont láthatnánk a sok munkánkat, de nem ez a fő célunk.
Nem lepődnék meg, ha a gyerekek is örökölték volna a muzikalitásotokat…
– Úgy látom, hogy mindhárman jócskán kaptak belőle. A legnagyobb kislányunk zeneiskolába jár, zongorát fog tanulni, és hangképzésre is fog járni. Jelezte már felénk, hogy hegedülne és furulyázna is szívesen a zongora mellett. A középső leány nagyon tisztán énekel egész pici kora óta. A pici pedig már a pocakokban ismerkedett a zenével, hiszen talán akkor volt a legtöbb fellépésünk, amikor őt vártuk. Állandóan táncol és tapsikol. (nevet) Most pedig itt lesz az alkalom, hogy a zongorázást én is újra kezdjem majd a gyerekekkel.
