Bay Éva harmincöt éven keresztülköszöntötte a nézőket a képernyőről, akit 1976-ban a Magyar Televízióbemondójaként szeretett meg az ország. A legendás televíziós szívét-lelkétkiteszi minden egyes nap a konyhában, hogy kiszolgálja a családját. Ezt pedig aTV2-n futó MasterChef VIP-ben is bizonyítja, hiszen fiatal versenytársaimellett is megállja a helyét. Az egykori tévés lapunknak mesélt a műsorbanszerzett élményeiről, aki azt is elárulta, nagy szintű tudása mellett bővenvolt mit tanulnia. Éváról még egy dolgot megtudtunk, a főzőtudománya mellett rendkívüljó a humora is…

Milyen élményekkel gazdagodott a Master Chef VIP műsor által?

– Az igazság az, hogy hat éve nyugdíjas vagyok, és amikor felkértek, hogy vegyek részt a műsorban nagyon megörültem. Főleg, amikor megtudtam, hogy sok fiatallal találkozhatok, nagyon szeretem őket és sok energiát kapok tőlük. Mégis azt hiszem, fiatalokat meghazudtoló energiával csináltam végig, mert egyáltalán nem érzem magam annyinak a koromat, amennyi vagyok. Rendkívül jó csapat állt össze, a séfeket is megkedveltem kivétel nélkül. Profik, ezáltal pedig rengeteget tanultam tőlük.

Pedig eleve nagy tapasztalattal és tudással vágott a versenynek…

– Igen, de a tálalásomon jelentősen tudtam javítani. Itthon – mint ahogy más családoknál is többségében szokás – általában egy nagy tálban kerül az asztalra a leves, és mindenki szed magának annyit, amennyit szeretne. Persze ugyanez a helyzet, ha húst tálalok fel. Ha ketten vagyunk a férjemmel, akkor más a helyzet, mert amikor gyönyörűen, kiadagolva tálalom fel az ételt, a látvány teljesen oda van. (nevet) Legutóbb, amikor „csak” palacsintát sütöttem, azt kérdezte, hogy tudom ilyen finoman elkészíteni.

Volt olyan helyzet a verseny alatt, ami esetleg nehézséget okozott?

– Az a helyzet, hogy egy kicsit kapkodós vagyok, éppen ezért a férjem Zizinek szokott hívni. (nevet) Hajlamos vagyok elsietni a dolgokat, és a versenyben is megtörtént, hogy nem gondoltam át a folyamatot rendesen, és elkezdtem kapkodni, azonban ilyen esetben nem jut eszembe semmi. Persze megoldottam a feladatot, csak nem úgy, ahogy azt szerettem volna. A fejem tele van receptekkel, nincs olyan étel, amit nem tudnék elkészíteni, legyen szó süteményről, vagy bármiről. A tortákat is lassan így sütöm, a kelt tésztákhoz pedig egyáltalán nem használok receptet, de már mérleget sem. Minden túlzás nélkül óriási rutinom van, ami nem minden esetben jóbarátok a versenyzéssel. Pont ez a tudás az, ami hátráltathat.

Általában a lányok a nagymamáktól és az anyukájuktól tanul főzni. Ez az ön esetében is így volt?

– Gyermekkoromban sok időt töltöttem az anyai nagymamámnál, aki imádta a szép, piros pozsgás, kövér kislányokat. (nevet) A nagyi igen jól főzött, szeretett etetni, így gyakorta megesett, hogy akkor is kellett ennem, ha épp nem voltam éhes. Közben sztorizgatott, mesélgetett, addig, amíg a kitálalt étel el nem fogyott. Nem egyszer volt, hogy rosszul lettem attól a nagy mennyiségtől, amit elém rakott. A nagymamámnak ez a szokása egész biztos régről datálódhatott. Rendkívül jó ízeket tudott összehozni. Ezeket próbáltam a saját konyhámban megalkotni. Volt olyan étel, aminek az ízét nagyjából öt év alatt sikerült eltalálnom olyanra, ahogy azt ő csinálta. Innen ered, hogy szeretem az ízeket.

Ezek szerint akkor még csak az ízeket tárolta, és később jött a főzés.

– Magamtól kezdtem úgy igazán főzőcskézni, mert szeretek enni. Amikor férjhez mentem és gyerekem született, éjjel-nappal dolgoztam a férjemmel együtt, ő szintén televíziós, operatőr-rendező. Nagy segítségemre volt az édesanyám és az édesapám, mindig ők vigyáztak a fiamra, míg a munkámat elvégeztem. Kisebb korában az is előfordult, hogy náluk aludtam, csak hogy a gyermekemmel együtt ébredhessek. Viszont az anyósomékkal egy lakásban éltünk, ők idősebbek voltak, bármennyit dolgoztam, minden nap fél egykor az ebéd előttük volt. Korán keltem, vásároltam és főztem. Igyekeztem olyan ételeket készíteni neki, ami minden szempontból megfelel, amit szerettek.

Feltételezem, nem okoz gondot egy nagyobb társaságnak sem főzni.

– Mi elég nagy társasági életet élünk a mai napig. A férjem néhány héttel ezelőtt múlt hetven éves, egy stramm férfi, senki nem mondaná meg, hogy hányadik évét tapossa. Szellemileg és fizikailag is toppon van. A hetvenedik születésnapján pedig népes társaság gyűlt össze, nagyjából nyolcvanan voltunk. Az ilyen és hasonló alkalmak nálunk párosulnak a jó ételekkel. Rengeteg féle húst sütöttem, hidegtálakat és salátákat készítettem, nem éhezett senki, jól éreztük magunkat. (nevet) Hozzáteszem, óriási megmérettetés volt számomra.

Említette, hogy nagyon sokat dolgozott, ettől függetlenül fontos szerepe volt az étkezéseknek a családjában?

– Központi szerepe volt nálunk, különösen akkor, ha elindultunk nyaralni, és mi három hétnél kevesebb időre nem is vágtunk bele. A férjem első házasságából született fia, Tomika is minden alkalommal természetesen jött velünk. Volt egy korszakunk, amikor lakókocsit is béreltünk. Ha pedig panzióba mentünk, mindig olyan helyet választottunk, ahol volt konyha is. A gyerekek még kisebbek voltak, az én pici fiam pedig nagyjából a sült krumplit és a spagettit ette csak meg akkoriban. Délben megfőztem, amit szerettek volna, este pedig elmentünk vacsorázni egy étterembe, ami által szépen hozzászokott az ízekhez.

Mit jelent önnek a főzés.

– Sosem jelent gondot, kifejezetten kikapcsol. Hozzám tartozik, és imádom csinálni.

Mivel telnek a napjai, amióta nem szerepel aktívan a képernyőn?

– Minden kedden és csütörtökön tornázni járok Leányfalura. Szerdán szinte egész nap kártyázom a barátnőimmel, kanasztázunk, amit minden alkalommal pezsgővel indítunk, majd jókat beszélgetünk. A hét többi napján sem szoktam unatkozni, mindig van valamilyen baráti összejövetel. (nevet)

4 thoughts on “Bay Éva: A fejem tele van receptekkel, nincs olyan étel, amit nem tudnék elkészíteni”

  1. You can certainly see your skills in the work you write. The world hopes for even more passionate writers like you who are not afraid to say how they believe. Always follow your heart.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.