Andrádi Zsanett vidéken nőtt fel, még kislánykéntszívta magába a gasztronómia szeretetét. Duci lányként élt éveken át, ám ennekmár nyoma sincs. Törékeny alkatából kiindulva nem is gondolnánk, milyen szintenaz ízek megszállottja. Öröm hallgatni, olyan szenvedélyesen beszél azételekről…

Vidéki lány vagy, gondolom kislányként kerültél kapcsolatba a gasztronómiával.

– Már kiskoromban, mert anyukám egész életemben önállóságra nevelt. Egyik alkalommal kipakolta a paprikás krumpli alapanyagait az asztalra, hogy készítsem el. Annyit mondott: olvasni tudsz. És végül is igaza volt, mert úgy vélem, aki olvasni tud, az a receptekkel is megbirkózik, és ha bátor, akár kísérletezhet is. Kicsit nehezen viselem a korlátokat, főleg amikor egy receptben ki vannak írva a mennyiségek, így korán rájöttem, hogy szeretek szemre főzni.

Csak a főzés érdekelt, a sütés nem?

– Engem is elkapott a szinkronstúdióban a sütiláz, amikor a Sütimesteren dolgoztam. Pár részen keresztül én szólaltam meg történészlány hangjaként. Annyira oda voltam a sorozatért, hogy eldöntöttem én is sütkérezek. Mivel nem eszem, illetve csak ritkán cukros és fehér lisztes ételeket, így mindig kitaláltam, hogy azokat a süteményeket, amiket nagyon szeretek, hogyan tudo alternatív módon elkészíteni. Már voltam is két sütitanfolyamon, ahol egészségesebb desszerteket sütöttünk, úgyhogy már karácsonyra is így kézült a Pozsonyi kifli.

Ezeket szerint akkor a sütés közelebb is áll hozzád…

– Az igazság az, hogy nagyon szeretek enni. Régen dundi voltam, és fogytam húsz kilót, mégis a fogyásom időszakát végigettem. Sajnos abban az értelemben nem tudok diétázni, hogy magamtól súlyosan megvonjak ételeket. Én az egyensúlyban hiszek, és igyekszem a kedvenc ételeimet egészségesen elkészíteni. Tíz évvel ezelőtt magam oldottam készítettem az ételeket, hiszen nem voltak annyira elérhetőek az egészséges sütemények és ételek, mint manapság.

Miért döntöttél mégis a fogyás mellett? Nem érezted jól magad a bőrödben?

– A dundiság egy nagyon érdekes dolog, mert csodálatos szerepeket játszottam. Viszont tudtam, hogy királylány akarok lenni. Amikor feljöttem Budapestre castingolni, azt mondták, nem kompatibilis a hangom a külsőmmel. Először a diétával kezdtem el fogyni, de hamar rájöttem, hogy nekem úgy nem fog menni, és beköltözött az életembe a sport. Futó nagykövetnek tartom magam, és különböző versenyeken szoktam részt venni, de plusz még crossfitre is járok.

Milyen ételeket készítesz szívesen?

– Én talán abban vagyok jó, hogyan készítsek gyorsan ételeket. Rengeteget olyan saját receptem van, amit tényleg fél óra alatt össze lehet dobni. Mindig ezen lepődnek meg a barátaim is. Ha csak pár alapanyag van a konyhámban, abból is simán kreálok egy finom ételt. De azért nem könnyű, hiszen akinek még nincs saját családja, egymagának nem szeret főzni, és ezzel én is így vagyok. Akkor szeretek főzni, ha van kinek, ezért sokszor hívok barátot, vagy vendéget. Amikor párkapcsolatban éltem, imádtam, ha csomagolhattam. De nagyon finom tejszínes tésztákat tudok készíteni, és a tiramisum is verhetetlen. (nevet)

Ezek szerint a nemzetközi konyhára is nyitott vagy? A tiramisuból azt gondolom, hogy az olasz konyha az egyik kedvenced…

– Igen, de érdekes, mert Olaszországban nem ettem jókat. Amikor oda utaztam, nagyon vártam a finom ételeket, de minden süti nekem túl édes volt, a tészta pedig túl olajos. Horvátországban viszont számomra is meglepően finomakat ettem. Olyan finom sütiket sehol nem ettem azelőtt. Nyilván az itthoni kivétel. (nevet) Egyébként őszintén azt gondolom, mi vagyunk a világ legszerencsésebb népe. Nálunk minden van. És én borzasztóan válogatós vagyok, és nem eszem meg a k betűs ételeket. De nem azért, mert nem akarom megenni, mert megkóstoltam kivétel nélkül mindet, egyszerűen nem ízlik, a szagától is rosszul vagyok. Egy válogatós embernek viszont nem könnyű a nemzetközi konyha. Nem vagyok hajlandó olyan ételt bevinni a szervezetembe, amiről nem vagyok meggyőződve, hogy engem táplál.

Megértem….

– Kicsit szkeptikus vagyok az ételallergiákkal kapcsolatban, bár nekem is van. De azt gondolom, hogy ez inkább a feldolgozás során alakult ki, mert ha elmegyek a kézműves pékségbe, és ott megeszem a cukros, fehérlisztes árut, mert tudom, hogy minőségi alapanyagból készült, nem is bántja a gyomromat. De ha bemegyek a boltba, és veszek egy egyszerű zsömlét, attól pedig már rosszul vagyok. És a tej is ilyen nálam. Anyuék kecsketejet isznak, és nincsen vele semmi problémám. Azt érzem, hogy kicsit a civilizáció okozta ételproblémáink vannak. Meggyőződésem, hogy az eljárás a baj, és nem az étel. Hiszen ha arra gondolok, hogy a nagyszüleim közel száz évig éltek, pedig ették a cukros és fehér lisztes ételeket. De ne felejtsük el, hogy az a liszt milyen volt, azt még ők őrölték. De szerencsére Budapesten már nagyon jó kézműves ételek vannak, folyamatosan kutatom őket az interneten.

Mikor jött el az a pillanat az életedben, amikor saját magadról kezdtél el gondoskodni az étkezések tekintetében?

– Tizennégy éves koromban kollégiumba mentem Székesfehérvárra. Előfordult, hogy hétvégén benn maradtunk, és elkezdtünk főzőcskézni, de igazából akkor lettem teljesen önálló, amikor fölvettek az akadémiára. Albérletbe költöztünk többen, és borzasztóan szegények voltunk, persze azokra az alkotásainkra annyira nem is vagyunk büszkék. (nevet) Nem volt pénzünk, mindent előadásban mértünk, melyikből mennyi zsömlét vagy szendvicset tudunk vásárolni. De egyébként meg nem számított, mert nagyon boldogok voltunk. Nem is tudom igazából, hogy is éltük azt az időszakot túl.

Sokat jössz-mész a szinkronstúdió, a színház között. Hogy oldod meg az étkezésedet?

– Sokszor nincs időm főzni. Vannak kedvenc helyeim. De számomra az is fontos, ha bemegyek valahova – és ezt biztosan vidékről hoztam magammal -, tudják, hogy ki vagyok. Hogy köszönjenek, pontosan ezért vannak a törzshelyeim, ahol ismerem a tulajdonosokat is. De nekem az is jó, ha úgy csinálnak, mintha ismernének. (nevet) Ez olyan, mintha egyedül járna az ember moziba, és ettől a fajta egyedülléttől sokan félnek. Én viszont nem, és nekem elég a barátságos közeg.

Mikor jöttél fel Budapestre?

– Tizenegy éve élek folyamatosan Pesten, de már az akadémiás évek alatt is laktam itt. A vámpírok bálja produkció miatt jöttem fel. Az akadémia után ez volt az első nagyszabású szereplésem. Akkor gondoltam úgy, hogy kipróbálom magam a szinkronban is, és hála Istennek ma már vannak sorozataim, és van olyan rendező, aki bennem gondolkodik.

Hol találkozhatunk veled a közeljövőben?

– Az új bemutatóm május 13-án lesz Tatabányán, a Hófehérke családi musical, amiből országos turné lesz. Októbertől pedig a Doktor Szöszi musicalben szerepelek, kaptam benne két iszonyatosan vicces karakterszerepet. Úgyhogy nyáron talán két hetem lesz, amit pihenéssel tölthetek.

Vélemény, hozzászólás?